Három fejlesztési területre 8,7 milliárd forint kormányzati támogatást kap Szombathely – jelentette be kedden sajtótájékoztatón Hende Csaba honvédelmi miniszter, a város országgyűlési képviselője.

A város fedett uszodájának fejlesztésére 2,2 milliárd forintot fordítanak. Hende Csaba elmondta, hogy a látványtervek már elkészültek, az uszoda szaunavilággal egészül ki, a vízilabdasport fellendítése érdekében külön medencét kapnak a pólósok. Gazdaságfejlesztésre 1,47 milliárd forintot költhet a támogatásból a város, ezt a pénzt a tíz éve felszámolás alatt álló Styl Ruhagyár megmentésére, az ott dolgozó hatszáz ember munkahelyének megtartására fordítják. 

A Szent Márton-terv beruházásaira ötmilliárd forintot kap a város. 2016-ban Szent Márton születésének 1700. évfordulóját ünnepli Szombathely, a rendezvények kiemelkedő pontja lehet Ferenc pápa látogatása – mondta Hende Csaba. 

Puskás Tivadar (Fidesz-KDNP), Szombathely polgármestere arról beszélt, hogy a fejlesztések a székesegyházat és környékét, a püspöki palotát, a Smidt Múzeumot és körzetét, a Szent Márton-templomot és környékét, a Savaria Múzeumot, valamint a Szent Márton utat érintik. Hozzátette: az utóbbi beruházással új centruma alakulhat ki a városnak.

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
tivoli
@Dr. Felipe: Hol van olyan Szegeden kívül?
Mobil123
Tehát minden város fel lesz újítva amelyikből a hatalmon lévő pártból való egyének származnak??? Pécsről nincs senki???
Dr. Felipe
@Mobil123: Ja tényleg, Pécsen nem lesz stadion? Már mindenetek meg van csak stadion nincs. :) Ezek szerint a páva nem szereti a focit vagy nem ért hozzá.:)
Mobil123
@Dr. Felipe: Mert mi az a minden ami megvan? Ha Toller balesete nem lett volna anno akkor igen meg lett volna sok mindenünk. De elkúrták nem kicsit , nagyon!
eszegfu
Csak ugy eszembejutott a szombathelyi "szülinapi" rendezvényre forditott 5 milliárd Ft-ról... A Kelenföld és Kápolnásnyék közötti vasuti pálya felujitására szánt pénzt minden (e 2 állomás közötti) falu vasutállomásán nagy táblán hirdetik méghozzá forintra kiirva. Igy olyan hosszu az a 22 milliárd Ft -- 11 számjegyü! (összegre pontosan nem emlékszem), hogy legalább egy fél sor, igy látszik milyen tetemes ez az összeg. A rendezvény költsége meg igy leirva "csak" 1 számjegyü, mely ugy tünik milyen kicsi. Ez is egy kommunikációs trükk! Arról nem is beszélve, hogy 4-5 ilyen nagyságrendü rendezvényből 40 km hosszu többpályás vágányt, és 8 vasutállomást (épület, "kitérők", minden állomáson 2 db rozsdamentes lift, müszaki berendezés) lehetne nem felujitani, hanem a régit bontani és teljesen ujat épiteni.
papa.49
Az 50-50%, vagy még inkább a 30-70% osztást el kell végezni, ezekkel a pénzekkel soha nem fognak forintra elszámolni, de a nagyobb része s fütyisz berkeiben fog kikötni, az biztos!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.