Porcsin Zsolt újságíró véleménye az utcai demonstrációkról. Arról ír, hogy az utcai politizálás kábé ennyire elég, amit láttunk.

A tegnapi Andrássy úti MostMi! tüntetés, az idei első kormányellenes utcai tömegdemonstráció gyakorlatilag mindent megmutatott, amit ebben a műfajban tenni lehet. Ha nincs valami konkrét és aktuális, valamilyen friss kormányintézkedéshez köthető felháborodni való, akkor tán már nem kellene az utcára hívni az embereket, mert egyre kevesebben lesznek, és egyre kevésbé lesz érces az „Orbán takarodj!”, és a szónokok sem tudnak újat mondani, mert az efféle tiltakozó tüntetések nem alkalmasak mélyebb, árnyaltabb érvelésre. És elkopik a flaszteren minden jószándék, hiteltelenné szürkül az igyekezet.

Meg lehet ám azt is unni, hogy „Mocskos Fidesz!”.

(...)

Akkor most vissza kell menni az utcákról haza, a (rom)kocsmákba, klubokba, kollégiumokba, akárhová, ahol lehet beszélgetni, vitatkozni, tanulni, tanítani, ahol nem megafonokkal szólnak egymáshoz, a másikhoz, ahol hallatszik egymás szava, s ha mégsem érthető elsőre, hát vissza lehet kérdezni.

Felelős gondolkodást, tisztes felkészülést, vállalt feladatot kívánó és adó téma van elég. Az egyre növekvő szegénység, viszonyunk Európához, a társadalmi szolidaritás eltűnése, a demokrácia iránti igény vészes hiánya, a cigányság sorsa-dolga, a oktatási rendszer hatalmi annektálása...

15 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
JAJMÁR
@F_Viktor: 21:49 Az ellenzéki pártoknak a tavalyi évben 3 választást sikerült elveszíteni. Rengeteg magas labdát hagytak elszállni, a profi pártok egészen apró kérdéseken elvitatkoztak egymással. Az a lesújtó benyomásom támadt, hogy nem is akarnak nyerni. Most pedig az a lesújtó véleményem van, hogy most sem akarnak. Ugyanis most is hagyják elszállni a magas labdákat ! Sőt, itt vidéken az látszik, hogy meg akarják akadályozni egy új erő, új párt születését.
Lehet, hogy neked igazad van, és egyébként a háttérben folyik valamiféle munka is, de erről a vidéki emberek semmit sem vesznek észre. Itt az látszik, hogy lealázzák, lenyomni, ráülni igyekeznek a civil kezdeményezésekre, ezért nem értem, miből gondolod, hogy ezek nyerni tudnának, a választók támogatása nélkül? (Ha egyáltalán akarnak!) Figyeld meg a statisztikai adatokat... és akkor még a nép a hibás, mert nem akar összefogni ! Sértődött kisgyerekek ezek a pártok, és ez nem csak az én véleményem, hanem itt sokan így gondolják.
Ezeket a pártokat valójában nem érdekli a vidék. Az MSZP még mindig keresi önmagát... Lehet, hogy meg fogsz lepődni, de ha bajban van valaki, a Jobbik hoz tüzelőt, segítséget... nekem is rosszul esik, de ez van !
A baloldali pártok meg épp csak éldegélnek, - és ezt féltik, hogy ennek vége lesz - !
Nem tudom, hogy mennyi idő kell egy párt létrejöttéhez, de biztos, hogy van annyi idő ! Nem akarlak elszomorítani, de ez a kormány, ha ezen az ellenzéken múlik, soha nem fog megbukni !
Egyébként a célok jók. új célokhoz új utak kellenek :)
verőce21
@F_Viktor: @JAJMÁR: Na ezeken a tesze-tosza programokon amit felvázoltatok, elrágódhattok még. (úgy 10-12 évig)
De ez jó gondolat, csak ezt a fineszesek ellenőrzik:
"Az eltelt 25 év eredményeként vannak sikerek. Ilyen a kommunizmust váltó - szerintem - egyre gördülékenyebben működő demokrácia, a szocialista tervgazdaságot váltó piaci alapú kapitalista gazdaság, s természetesen, az EU tagságunk. "
F_Viktor
@JAJMÁR: Írod:
"...és akkor még a nép a hibás, mert nem akar összefogni !"

Picit másképpen látom, mint Te.
Megpróbálja leütni az ellenzék az egyre szaporodó magas labdákat, csak éppen a hangjuk nem elég hangos hozzá, hogy mindenkihez eljussanak ezek a nagy igazságok (pl. Roggyant Tóni számtalan önkormányzati ingatlan mutyijai).
Nincs meg az a média háttere, mint ami meg volt a fityesznek 2006-tól. Akkor mindenhol csak a fityesz szócsövei hangjai szóltak mindenhol.
Mára sem változott ez, az ellenzéket csak az ellenzéki szavazók hallják meg. A közmédiák hazugságai csak fokozódni fognak március 15.-e után mikor az M1 hírműsorokban hinti 24 órában a kormány hazugságait.
JAJMÁR
@F_Viktor: 14:47 Egyetértek, ezeket én is így látom, a megoldást látom másként.

Ezt írtad: "Amint írtam, ezért kellenek az utca emberei, hogy ezeket a feltételeket tudatosítsák, számon kérjék." - Ezt a szemléletet lehet érezni, "utca emberei" -re úgy tekintenek az ellenzéki pártok, mint csupán eszköz, - miközben igen, de ennyire nyilvánvalóan? - akkor adódik a kérdés: a nép van a pártokért, és a pártok akaratát érdekét szolgálja, vagy fordítva?
Mert legalább ebben a helyzetben érteni kellene, hogy fordítva kell legyen.
A nép eléggé világosan - és egyelőre ez a többség - közölte, hogy se a kormány, se az ellenzék munkájával nem elégedett. Talán akkor a kormányt váltani akaró pártoknak "eszközzé" kellene válni, és a nép akaratát figyelembe venni.

Se a kormány, se az ellenzék, nem figyel rájuk ! Pedig a mostani ellenzék ebből a "vert" helyzetből, ahova a saját hibájából került, most rengeteget profitálhatna a tüntetésekből. Nem "hazaküldeni", bírálni... stb., hanem biztatni kellene az embereket, hogy nem hiábavaló, mert lehet, hogy le még nem váltják a kormányt, de a jövő szempontjából sokat jelent, mert meg tud erősödni a kormányváltó ellenzék. Mondják el a kormányról , hogy mivel nem tudnak egyetérteni, és mondják el azt, hogy mit akarnak, mindezt a nyilvánosság előtt, ha egy héten 2x, annál jobb, mert ez előbb-utóbb beül az emberekbe, tudatosul! Erre, a népakaratra kellene a pártoknak tüntetést szervezni. (Akkor majd kiderül, hogy ők profik-e?)
Az "utca" lehetne az ő médiafelületük is ! Nem az a lényeg, hogy ezer, vagy tízezer ember van ott, mert az a lényeg, hogy hír, és nagyon sokan a tévé elé ülnek, és figyelnek rá, és beszélnek róla.
Akinek van internet hozzáférése sem biztos, hogy követik a híreket, de a fészbukon a tüntetéseket igen, - és lehet, hogy nem lájkolják, mert nem merik - de elolvassák. (Nem az a bajom, hogy az egyébként baloldali újságírók kritikát fogalmaznak meg, az a bajom, hogy "agyonütik" és nem "építik" ezeket a tüntetéseket.)...
JAJMÁR
Ez jó hosszú lett ..:)
de ha most lennének a választások, elveszítené a baloldal !
Már írtam följebb, vidéken nincsenek jelen. Pedig ha bajban, gondban, - akár jogsegéllyel, akár konkrét segítséggel - jelen lennének, segítenének, nem lenne a népszerűségük a padlón. A Jobbik van jelen !
F_Viktor
@JAJMÁR: Írod:
"...adódik a kérdés: a nép van a pártokért, és a pártok akaratát érdekét szolgálja, vagy fordítva?"

Szerintem ezt a kérdést, amit jól látsz, kardinális kérdés, éppen az idézett mondatomban válaszoltam meg. "Amint írtam, ezért kellenek az utca emberei, hogy ezeket a feltételeket tudatosítsák, számon kérjék."
Mert ez a demokrácia alapvető lényege, a nép akaratát kell közvetítenie az általa megválasztott képviselőknek.
A népnek, az utcára vonulóknak kell lennie a politikai féknek.

Írod:
"Se a kormány, se az ellenzék, nem figyel rájuk !"

Nem így látom. Figyel rájuk a kormány, hidd el tart is tőlünk(n)k, nem véletlen, hogy még nem indult el a (közpénzből fizetett békemenet.
Figyel rájuk az ellenzék, a demokratikus pártok, de éppen a civilek azok, akik kerek perec megmondták, hogy elhatárolódnak tőlük, nem kérnek belőlük.
Azért enyhülni látszik a civilek merev álláspontja, olyasmi cikk címet olvastam (3 napot Lengyelországban töltöttem, s nem volt időm minden érdekes cikket végig olvasni), hogy hamarosan lesz olyan tüntetés amelyre meghívták az összes demokratikus pártot.
Tehát valami olyasmi elindult ami alapján derűlátóbbak lehetünk mindketten. :-)

Mozgalmas tavasz vár ránk...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.