A görögök adósságáról

A hvg.hu vélemény rovatában Iványi György a Sziriza győzelme kapcsán (baloldali) demagógiáról ír és arról értekezik, hogy a radikális baloldali párt mások pénzéből [értsd az esetlegesen elengedett adósság miatt felszabaduló forrásokból] tennék rendbe a gazdaságilag és szociális értelemben egyaránt romokban heverő országot. És hogy ez nem szép. Nem szép, sőt csúnya dolog, mert hát mindenkinek (mindenkinek!) megtanította az anyukája, így nyilván nekik is, hogy „a kölcsönt vissza kell fizetni”. Tényleg ilyen pofonegyszerű? Nem tudom, hogy kinek mit tanított meg az anyukája, mi a hitelekről és az adós fizess morálról relatíve keveset értekeztünk a vasárnapi ebéd mellett. Speciel engem jó modorra tanított… Szóval tisztelettel, Iványi úr, kicsit – hogy is mondjam – irritáló, amikor egy bankár emlékezteti arra az embert, hogy az adósság visszafizetésemindenek felett áll. Egy bankártól mostanság nem ez lenne az „elvárható”… Nem, nem az Orbán-kormány antibankár politikájára gondolok, hanem a bankok és a bankárok 2008-2009-es pénzügyi-gazdasági válságban játszott szerepére. Továbbá szeretnék emlékeztetni arra, hogy a tőkepiac működése nem arról szól, hogy vannak a jóindulatú megtakarítók és a jóindulatú (vagy éppen csaló) hitelfelvevők, mint amilyenek gondolom sokak szerint a görögök (is) lennének. Az bizony arról is szól, hogy a megtakarítók rábízzák bizonyos intézményekre a jövedelmük egy részét – hívjuk ezeket az intézményeket az egyszerűség végett bankoknak – és ezek az intézmények kihelyezik ezeket a forrásokat, befektetik, fialtatják, stb. De nem ám úgy, hogy a hasznot (mínusz a működési költségek) odaadják a betéteseknek! Nem-nem! A haszonból az intézményi menedzsmentnek (az egyszerűség végett bankárok) jókora bónuszokra is futja, meg persze a nyereség, ami minél nagyobb, annál tekintélyesebb része a bank tulajdonosainak zsebébe vándorol. Így volt ez akkor is, amikor a francia, német, osztrák és egyéb nyugat-európai bankok jól bevásároltak görög államkötvényekből, számítva a magas hozamok nyújtotta nyereségre, no meg mellékesen (de hangsúlyozom mellékesen) az ez által kínálható magasabb hozamokra a befektetési termékeiket illetően. Eddig semmi meglepő, hiszen így működik a kapitalista tőkepiac. De álljunk csak meg itt egy pillanatra! A magasabb hozammal egyúttal mit is „vettek” maguknak ezek a derék atyafiak? Magasabb kockázatot, amint az természetes. És itt meg is érkeztünk az elásott kutyához, kedves Iványi úr (és egyéb neoliberálisok)! Az érintett bankárok akkora kockázatokat spájzoltak be, hogy amikor kiderült, hogy a görög elit szétlopta a kölcsönadott pénzt,akkor baromira begazoltak, hogy frankón becsődölnek. És itt muszáj megjegyezni, hogy 1) nem a görög nép lopta szét, hanem a görög elit, 2) tetszik vagy sem, az EU (a németekkel egyetemben) asszisztenciája mellett lopták a pénzt (offshore) 3) és ébresztő! a hírek arról szólnak, hogy éppen most zavarták el ezt a korrupt tolvaj elitet. A görög csőd ráadásul nagyon rosszul jött volna az európai establishmentnek is, ezért kölcsönadott a Trojka 240 milliárd eurót a görögöknek. Nem azért, hogy azok rendbe szedjék magukat és nem is a szolidaritás okán, hanem azért, hogy ne dőljön a ház a rosszul dolgozó bankárfiúk és bankárlányok fejére. Hogy ne csődöljenek be a nagy nyugat-európai bankok és befektetési alapok, maguk alá temetve sok mindent és mindenkit, akinek köze nem volt ahhoz, hogy kik és hogyan játszottak a pénzével, egyre emelve a tétet. Így a  240 milliárdos új adósságból 200 milliárd a fennálló adósság fizetésérement. Nem a görögöket mentették a németek, hanem a saját bankjaikat. Amit persze adhattak volna közvetlenül is nekik – megvásárolva tőlük diszkont áron a felhalmozott görög államadósságot –, de milyen ciki lett volna a német adófizetők pénzéből bajba jutott német bankokat menteni? Még azt találta volna mondani a német választópolgár, hogy keressük meg a felelősöket annál a rosszul gazdálkodó német banknál, hogy számoltassuk el, hogy viseljék a felelősséget a bank tulajdonosai is… Egyszerűbb volt a görögöket kötelezni a fennálló adósság folyamatos törlesztésére. A kölcsön tehát elsősorban a frankfurti bankigazgatónak jött jól, hiszen továbbra is jött a lóvé Athénból, lehetett (és lehet) virítani, hogy milyen frankón kihelyeztük a betétesek pénzét, lám-lám, mennyit fial! Kockázat? Ja, az nincs, mert ha rosszra fordulnak a dolgok, akkor a német kormány pisztolyt szorít az adós fejéhez és azt duruzsolja a fülébe, hogy „anyukád is azt tanította, hogy a kölcsönt vissza kell fizetni!” Azt nem mondta anyuka véletlenül, hogy a hitelezésnek vannak kockázatai? És ha kölcsönadsz, akkor ésszel érdemes? Nem ártott volna. A görög államadóssággal kapcsolatos miértekre egyébként egy Pogátsa Zoltánnal készült interjú az atlatszo.hu Világtérkép blogján ad mindenféle értelemben korrekt és teljes körű politikai gazdaságtani magyarázatot – érdemes elolvasni (bankároknak is)!