A Napi Gazdaságban ismertetett felmérés szerint a Fidesz magasan vezet a pártok között, és még Orbán is népszerűbb lett.

Stabilizálódott a kormánypártok pozíciója, a Jobbik elmúlt időszakban tapasztalható erősödése ellenére változatlan a Fidesz-KDNP fölénye, a baloldali pártok támogatottsága pedig stagnál – derül ki a Századvég legfrissebb, februári közvélemény-kutatásából, amelyet a Napi Gazdaságcsütörtöki száma közöl.

A felmérés szerint a kormánypártok a teljes népességen belül 30 százalékon állnak, őket követi a Jobbik 16 százalékkal, a harmadik továbbra is az MSZP 12 százalékkal. Az LMP-re és a DK-ra 3-3, míg az Együttre a lakosok 2 százaléka adná szavazatát. Más pártok támogatottsága összesen 2 százalékos, a magukat bizonytalannak vallók aránya pedig 32 százalék a felnőtt lakosságon belül a február 5-10. között készült közvélemény-kutatás eredményei alapján.

A biztos pártválasztók körében is változatlan kormánypárti fölényt jeleztek az adatok. Ebben a közegben a Fidesz-KDNP 45, a Jobbik 25, az MSZP 19 százalékon áll. Az LMP és a Demokratikus Koalíció támogatottsága 4-4, az Együtté 2, míg más pártoké 1 százalék.

Ami a vezető politikusok megítélését illeti, a miniszterelnök esetében javulást mért a Századvég, ez szintén a kabinet megítélésének stabilitására utal: most a felnőttkorú lakosság 42 százalékának kedvező a véleménye Orbán Viktorról, ez az arány decemberben 40 százalék volt – írta a lap.

16 hozzászólásarrow_drop_down_circle

karma1
... es akkor fodor felebredt arra, hogy a bilibe log a feje,...
Apam, hat miert tartod forditva azt a qrva grafikont ???
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
eszegfu
Fogadjuk el: ő a legnépszerübb politikus: pozitivan a fideszesek, negativan pedig a "ballibsik" között.
Vizual
A kutya is ahhoz a gazdihoz ragaszkodik aki üti vágja, éhezteti, meghal érte.

...nincs tovább !
egyeneskifli
Habonytól és G. Fodortól mit lehet várni?
Akinek G. Fodornál jobban benne van a feje Orbán seggében az festi magát.
A G. betü mit jelent g...i-t vagy gnómot?
Vizual
Hallgatva a híreket is büszke vagyok. Megint elérjük, hogy vezetünk és a párt eléri a 98 %-s támogatottságot. Most, hogy ez a Kövér agya megint eldurrant a kezdeményezésével, nem birok magammal. A Hősök terén remélem nagy banzáj éljenzés lesz. Valahogy úgy, mint...mint...Koreában
1magyar
Hát még áprilisban hogy fog nőni, amikor sok ember szájából az utolsó falatot is kiveszi a segélyek csökkentésével ill. megvonásával!!???

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.