Szűk családi körben helyezték pénteken végső nyugalomra – férje mellé – Puskás Ferencnét, a budapesti Szent István Bazilikában.

Az Aranycsapat egykori világklasszis csatárának özvegye augusztus 12-én, 83 éves korában hunyt el.

A búcsúztatáson, melyen mintegy százan jelentek meg – a blikk.hu beszámolója szerint – részt vett többek között Orbán Viktor miniszterelnök, a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia alapítója, Schmitt Pál volt MOB-elnök, későbbi köztársasági elnök, aki a Puskás Ferenc Kegyeleti Bizottság vezetőjeként kilenc éve Puskás Ferenc ravatalozását megszervezte, Szepesi György sportkommentátor, az Aranycsapat "12. tagja" és Szöllősi György, a Puskás Intézet igazgatója.

Hunyadvári Erzsébet 1932-ben született Budapesten, és 16 évesen, a Kispesti AC kézilabdázójaként ismerkedett meg Puskás Ferenccel, akivel 1950-ben összeházasodott. Gyermekük, Anikó 1952-ben született, és 2011-ben, Valenciában hunyt el.

Puskás Ferencné öt kontinensre követte férjét, aki a spanyolországi letelepedés és a Real Madridnál beteljesedett játékos-pályafutása után edzőként számos helyen dolgozott a világban.

Puskás Ferenc és felesége 1991-ben költözött vissza Magyarországra, majd a legendás labdarúgó 2006-os halála után özvegye személyesen nyújtott segítséget a Puskás című életrajzi könyv (Szöllősi György, 2005), a Puskás Hungary dokumentumfilm (Almási Tamás, 2009) elkészítéséhez, a felcsúti Puskás Akadémia elindításához, a FIFA Puskás-díj megalapításához, a spanyolországi Puskás-hagyaték hazaszállításához, valamint a Puskás Intézet létrejöttéhez is.

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

dömdödöm
A szipirtyó mielőtt végleg kidőlt a zorbánt bizta meg minden puskással kapcsolatos jogban .
Ez a senki lenyúlta magának Puskás Ferencet és összes emlékét . :-((((((((((((((((((((((((((((((
pbalage
a rendőrök által agyonvert Bara József temetésére nem volt pofája elmenni, mert nem volt köze a focihoz?
Virágot azért vitt.

www.youtube.com/watch?v=6o8PrAb8QNg

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.