A Demokratikus Koalíció (DK) szerint Orbán Viktor miniszterelnök a terrorfenyegettségre hivatkozva tervezi az alaptörvény módosítását, annak valódi célja azonban a teljes önkényuralmi hatalom megszerzése.

Gréczy Zsolt, az ellenzéki párt szóvivője szerdán, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján azt mondta, a kormányoldal által tervezett alkotmánymódosítás egyebek mellett lehetővé teheti, hogy a kabinet betiltson ellenzéki médiatermékeket, megszüntessen jogvédő civil szervezeteket, továbbá betörhessen magánlakásokba és elhalaszthassa a választásokat.

A DK szerint a kezdeményezés nem a terrorfenyegetettségről, hanem az "országot hatodik éve kirabló kormány" hatalmának növeléséről szól.

"Gyakorlatilag csak Orbán Viktor fantáziája szabhat határt annak, hogy mit tehet meg a kormány" – folytatta Gréczy Zsolt, aki szerint "a korlátlan hatalom célját csak diktatúrák és diktátorok tűzik maguk elé, ez az alkotmánymódosítás nem a terrorfenyegettségről szól, hanem Orbán Viktor korlátlan hatalmáról, arról, hogy a terorra hivatkozva bármit megtehessen saját hazája és a magyarok ellen".

Az ellenzéki párt szóvivője azt mondta, aki ehhez asszisztál, az hozzájárul a demokrácia utolsó pilléreinek lebontásához. A DK ezért elfogadhatatlannak tartja, hogy az MSZP nem zárkózott el az alkotmánymódosítástól.

Gréczy Zsolt elmondta azt is, a DK nem veszt részt a "fideszes pártkatonákkal" feltöltött Alkotmánybíróság új tagjainak megválasztásában és remélik, hogy ebben más demokratikus ellenzéki erő sem "kollaborál" a kormányoldallal.

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Pálinkafőző Rézüst
Ez a DK nagyon lemaradt...Nem kicsit, nagyon be vannak lassulva. Arról beszélnek jövőidőben, ami már jelenidő!
Ébresztő magyarok!!!
pbalage
az is tök furcsa, hogy általában ugyanazt gondolom mint amit a DK, de valamiért mégsem akarom őket...
hmmm...
érdekes dolog...
Rockxy
Eddig úgy tudtam, hogy orbán a diktátor.
Akkor most mit higgyek? :)
Pálinkafőző Rézüst
Ez a DK nagyon lemaradt...Nem kicsit, nagyon be vannak lassulva. Arról beszélnek jövőidőben, ami már jelenidő!
Ébresztő magyarok!!!
Jankó123
Meglehetősen nagy a fáziskésés!
:-)))
Toby
Páran nagy tévedésben vannak, az önkényutalmat illetően, mert nem csak a sztálini, nyílt, személyi kultusz az önkényuralom megnyilvániulási formája, hanem az élet minden területén történő hatalmi beavatkozás, a hamis és hazug - elenőrizhetetlen - "konzultációk"-nak nevezett, irányított, befolyásolt "döntött a nép" típusú megvezetés, miközben vastagon a qrmányérdek érvényesül, a konzultáció csak álca, a leglényegesebb kérdésekben még soha nem volt érdemi konzultáció, ami veszélyes lehet a hatalomra nézve, azokban a kérdésekben sem, az NVI sem véletlenül dobálja vissza a kényes kérdéseket tartalmazó kezdeményezéseket.
Dübörög a populista, népi megvezetős !
Ez is önkény.
coni
Beszédes, hogy kik támadták a korrupciót valóban felszámolni akaró Bajnait. Az is beszédes, hogy az elmúlt években kik szavaztak a Fidesznek, kik hiányoztak éppen akkor amikor amikor néhány ellenszavazatnak jelentősége lett volna, illetve kik nyomogattak rossz gombot állításuk szerint "tévedésből".

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.