Gyurcsány Ferenc szerint 2016-ban az önkényt Magyarországon Orbán Viktornak hívják, az új keletű önkény nem Bécsben, hanem Budapesten, a Kossuth téren próbálja meg akaratát érvényesíteni. A Demokratikus Koalíció elnöke erről kedden, a párt ünnepi megemlékezésén beszélt.

Gyurcsány Ferenc a Pilvax kávéház előtt tett sajtónyilatkozatában úgy fogalmazott: amikor "az önkény ura" a szabadság szavát veszi a szájára, akkor "bemocskolja egyik legszebb szavunkat". Ha a szavaknak lennének illatai, akkor a szabadságnak valószínűleg tavaszillata lenne, de Gyurcsány szerint

a miniszterelnök szájából a szabadság szava "áporodott bűzt áraszt, ideje lenne beléfojtani a bűz áradatát."

A volt kormányfő kijelentette, hogy a magyar nemzetnek az a része, amelyiket a DK képviseli, méltóságot, európai polgári világot, nyugalmat, egyenlőséget kíván. Kívánjuk a testvériséget, a többiekért viselt felelősséget – tette hozzá.

Gyurcsány: Orbán áporodott bűzt áraszt

A pártelnök kijelentette, hogy továbbra is a nyugalom és az alkotmányos forradalom pártján állnak. Forradalom atekintetben, hogy így nem lehet folytatni, de alkotmányosság abban az értelemben, hogy az "önkény megtörésének" egyetlen módja van, a "nem szabad, nem független", de nyomokban demokratikus vonásokat tartalmazó választás – fejtette ki.

Az elmúlt csaknem 26 év alatt a demokraták és hazafiak egymással is sokat vitatkoztak, amelyek után "sokan viseljük politikai testünkön különböző karcok kivehetetlen nyomait" – mondta. A politikus ennek ellenére azt ajánlotta, hogy a "demokratikus sokaság" felejtse el sebeit és tévedéseit, mert csak együtt tudják leváltani az "önkényt". Gyurcsány Ferenc hozzátette, nem féltékenységet, hanem nagyvonalúságot ajánl.

Az ellenzéki politikus emellett mindenkit arra buzdított, hogy vegyen részt a délutáni pedagógusdemonstráción, de azt kérte, hogy a résztvevők polgárként és ne pedig valamelyik párt képviselőjeként csatlakozzanak a tüntetéshez.

Végül azoknak a márciusi ifjaknak a példáját ajánlotta mindenki figyelmébe, akik nem akartak kompromisszumot kötni az alávetettséggel, a szolgasággal, hozzátéve: ma ugyanennek jött el az ideje. Orbán Viktorra utalva arra kérte hallgatóit, hogy miközben a "zsarnok" beszédet mond a Nemzeti Múzeum lépcsőin, gondoljanak arra, hogy "ez a tisztesség helyett a tisztességtelenség, az igaz beszéd helyett a hazugság, az emelkedettség helyett a zuhanás beszéde lesz, mert ez a hatalom zuhanni fog a történelem mélyébe".

Gyurcsány Ferenc a beszédét a "vesszen a zsarnok!" felkiáltással zárta, majd ezt követően a párt vezetői a néhány tucatnyi megjelent érdeklődő előtt koszorút helyeztek el a Pilvax kávéház falánál.

35 hozzászólásarrow_drop_down_circle

perfekt
@Szókrakész: Gyurcsány hatalmas színész? Egy közönséges, elmebeteg jelenség ,sok pénzzel--és tudjuk jelentős részét még politikus botladozásai előtt, a legyek összehordták neki.
Inkább maradt volna borásznak.Bizonyára kitűnő tablettás borokat készítene,de lehet,hogy azóta már szóltak volna neki ,hogy szőlőből is lehet bort,készíteni.Még ő az a természeti katasztrófa Viki mellett, aki már egyszer átsöpört az országon, tönkre téve, a kultúrát, a közrendet, az oktatást,az egészségügyet,az infrastruktúrát, a megyék ,a települések kasszáját is elvitték..No istyoráz fletó.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
koszpeko
@Lepényleső: Biztos lehetsz benne,hogy nem.
Lepényleső
@koszpeko: Sajnos ez kevés a meggyőzésemre. Egyéb?
koszpeko
@Lepényleső: Most ébredtél 100 éves álmodból?
Eriksson
Csak tudnám, mit akar Gyurcsány? A pártja nincs a fasorban sem, ő sem lesz többé miniszterelnök. Miért nem hagyja a dolgokat az újakra, akik még nem kompromittálták magukat. Azok talán hitelesebbek lennének.
Tádé
Tisztelt Hölgyeim!
Tisztelt Uraim!

Szerintem ez az a pont melynél már nem lehet mélyebbre zuhanni.
Borzalom, iszonyat!
A barbarizmus ehhez viszonyítva kultúrált, humanista irányzat.
Szégyene a magyarságnak, hogy gy.f. még mindig nyilvánosságot kap.
A teljes magyar médiának bojkottálnia kellene.
Tádé
Mária Magdolna Nagy!
Elnézést kérek!
Figyelemmel arra, hogy Kegyed hölgy, most visszafogom gondolataim közlését.
Slade
@Kristóf Péter: a teljes magyar médiának bojkottálni kellene, a hazug, tolvaj, senkiházi geci orbábc haveroddal együtt.
Slade
Jó ez a duma Ferikém, csak túrót sem ér addig míg a pszichopata szekerét tologatod. Majd ha felállsz és kivonulsz a fideSS áldemokratikus parlamentjéből akkor talán odafigyelünk arra amit mondasz.
Tádé
Slade! Pont ez a gyf.-í stílus és kultúra.
Látom megértettél!
Esetleg tévedek?
koszpeko
@Kristóf Péter: Te milyen okos fidesznyik vagy komám.
Nem tetszik ugye?
Pedig minden szava igaz.
Ellenben a vérszopó mocskos qrmányoddal.
Az orbáni tévéid bemutatták, vagy valahol szó volt a fidesznyik médiában ezekről a tüntetésekről?
Miről beszélünk?
Tádé
koszpeko!
Nagyon sajnálom, hogy még nem hallottál arról, hogy a kimondott szó maga az ember.
Nekem a stílussal, hangnemmel, kifejezésekkel van gondom, függetlenül hogy az kinek a szájából hangzik el.
Tekintettel arra, hogy letegeztél, így én is így folytathatnám, de nem teszem.
Azért mert a stílusodat a most mellettem tartózkodó barátom is furcsálja, pedig Ő valóban fedőved előtt lévő lógóhpz tartozó szervezet értékes tagja.
csa-csa
már nem tudja mit fröcsögjön! lassan csak agyvérzést kap! de előtte ha rajta múlik, elárasztja az országot migránsokkal az tuti! és hogy sajnálkozik majd ha itt csoportosan megtámadják lányainkat, asszonyainkat, hovatovább fiúkat is! Újabb és újabb ilyen híreket olvasni. Ez nem zavarja? meg az egész eszement fanatikus erőszakos életvitelük sem? hogy eszük ágában sincs dolgozni, csak élősködni mindenkin? és még lehetne sorolni! Az Orbán legalább ehhez úgy áll ahogy kell! Amúgy az Orbán sem tudja merre van az előre, de a migráns kérdést jól kezeli. remélem tartani is tudja. biztos sok minden nem rajta múlik ebben a kérdésben.
Szókrakész
"A pártelnök kijelentette, hogy továbbra is a nyugalom és az alkotmányos forradalom pártján állnak. "

Mint 2006 őszén?
Lovasrendőrök, gumilövedék, ...
Szókrakész
"a miniszterelnök szájából a szabadság szava "áporodott bűzt áraszt, ideje lenne beléfojtani a bűz áradatát." "

Ez a ti nyugalmatok és alkotmányos forradalmatok?!?!?!
Egyik mondatoddal dobod a kukába a másikat.
Gordiusz legyen a talpán, aki ezt az ellentmondást feloldja.
Szókrakész
"A volt kormányfő kijelentette, hogy a magyar nemzetnek az a része, amelyiket a DK képviseli, méltóságot, európai polgári világot, nyugalmat, egyenlőséget kíván."

Ideje belefojtani a bűz áradatát?
Ez a nyugalom, egyenlőség?
Szókrakész
"de azt kérte, hogy a résztvevők polgárként és ne pedig valamelyik párt képviselőjeként csatlakozzanak a tüntetéshez."

Tehát te mint pártvezér kiadod az ukászt, és a pártkatonáid inkognitóban lépnek majd színre?
Akkor mi ez, ha nem lopakodó üzemmód?!?!?!
Szókrakész
@nyanya001: Akkor a fizetést, járulékokat, juttatásokat is bojkottálják!
Toby
@Szókrakész: Úgy tudod, hogy a lovasrendőrök törtek-zúztak, gyújtogattak, barikádot emeltek ? A rendőri fellépés nem ok volt, hanem okozat !
Most pedig nemes egyszerűséggel fizikai akadályt állítnak népszavazási kérdésekben !
Szókrakész
Ferikém.
Oszi díjra kéne javasolni téged.

Hatalmas színész vagy.
De láttam én már varjút karón, Gyurcsányt a tv-ben keresztkérdések tüzében bevörösödni.
Nagy szinész vagy.
Ezt üzente neked Nagy Imre sírja, mikor kérdezted?
-Imikém, te most mit tennél?
Eriksson
Ennél már nincs lejjebb, Gyurcsány végképp elveszti a józan eszét. Így nem beszélhet egy magára valamit adó politikus nagy nyilvánosság előtt.
Szókrakész
@Toby: Akkor Gyurcsányt se lehetett, még markolóval se kitépni a bársonyszékből.
koszpeko
@Kristóf Péter: Nekem se tetszett amikor a himnusz alatt gojmotorosok bőgették gépeiket.
Nem tetszett,hogy ocsmány hazugságokat hoztak elő a fidesznyik médiák Gyurcsány Ferencről.
Ugye tudod,hogy az elmultnyócévről beszélek?
Nem tetszik a stílus?
Most az összes fidesznyik bólogat kedves vezetődnek gondolom azért a káoszért amit elért azokon a területeken amin alapulhat egy demokratikus ország.
Oktatás,egészségügy,kultúra,közrend,infrastruktúra.
Tádé
koszpeko!
"kedves vezetőd" nekem nincs.
Van családom, gyermekeim, unokáim vannak kiváló barátaim, ismerőseim.
Szeretném számukra a nyugodt életet.
Ebben nem érdekel a politikai hovatartozás.
Az EMBER FOGLALKOZTAT.
Tapasztalataim alapján mindenkivel lehet és szükséges beszélgetni, megtalálni a közös gondolatokat.
Ehhez kell a stílus a másik tisztelete.
perfekt
@Szókrakész: Gyurcsány hatalmas színész? Egy közönséges, elmebeteg jelenség ,sok pénzzel--és tudjuk jelentős részét még politikus botladozásai előtt, a legyek összehordták neki.
Inkább maradt volna borásznak.Bizonyára kitűnő tablettás borokat készítene,de lehet,hogy azóta már szóltak volna neki ,hogy szőlőből is lehet bort,készíteni.Még ő az a természeti katasztrófa Viki mellett, aki már egyszer átsöpört az országon, tönkre téve, a kultúrát, a közrendet, az oktatást,az egészségügyet,az infrastruktúrát, a megyék ,a települések kasszáját is elvitték..No istyoráz fletó.
Toby
@Szókrakész: Gyurcsány lemondott ! Orbgáncra rá kell dönteni a trónt ! Nagy különbség !
Szókrakész
@Toby: Mikor mondott le?
Mikor már felboraították a trónját.
Ne fényezzük Gyurcsányt.
Ugyanolyan hataloméhes csicska mint Orbán.
Ráadásul mellette már fullon lennénk migráncsokkal is.
Toby
@Szókrakész: Alapismeretek hiányoznak nálad !

- mert mi van,ha nem mond le ? Semmi ! Maradt volna a választásokig !
- Ne fényezzük Gyurcsányt, de ne is hazudozzunk róla !
- A "hatakoméhes csicskaságot" maga a lemondása cáfolta !
- az honnan van, hogy mellette fullon lennénk menekültekkel ? Mikor, hol közölt ilyet ?
Szókrakész
@Toby: "Alapismeretek hiányoznak nálad!" (sic te)

Ez pont rád érvényes.
Borsodi
Gyurcsány már bizonyitott,Orbán felül múlta,azt hiszem ez a két ember,már soha többé ne akarjon nekünk jót,csak egymásnak.Különbség az ,hogy az egyik éjjel nappal hazudik, a másik sosem mond igazat .Ránk nézve olyanok, mint H1 N1 két vírus.
Slade
@Kristóf Péter: kifejthetnéd bővebben is, hogy mire gondolsz. Milyen gyurcsány stílus? Az. Hogy a seggfej orbánc haverodat is elzárnám minden nyilvános megnyilatkozástól?
Slade
@nyanya001: nem rossz ez a duma, de sajnos csak duma. Nem nagyon látom, hogy valami megvalósulna belőle. A süketelés kevés, cselekedni kell. Ki kell vonulni a parlamentből. De az nem fog megtörténni mert gyurcsány is egy hazug senkiházi.
nyanya001
@Slade: Hazudott, beismerte, bocsánatot kért !
Ám nem lopott, - mert ha lopott volna már a kaptárban lenne -
de csak nézd meg ezek mit műveltek 6 év alatt !

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.