Többévnyi pereskedés után jutott hozzá a vs.hu a kormányközeli Századvég-csoport több tízezer oldalnyi, 2012-2014 között készült tanulmányaihoz. A legújabb összefoglalóból most az derül ki, hogy a kutatóintézet mennyire rossznak és károsnak tartotta a kormány médiapolitikáját.

A cégcsoport a médiát is beleértve összesen tizenöt szakterületen végzett havi vagy negyedéves monitoring tevékenységet. Az elemzésekben gyakran szerepelnek az alábbi kifejezések:

Totális kudarc, védhetetlen érvek, kínos költekezés, politikai öngyilkosság.

Óriási presztízsveszteség volt például a köztévé képhamisítási ügye, amikor egy Tőkés Lászlóval készített interjú hátteréből felsőbb utasításra kitakarták Lomnici Zoltánt, a Legfelsőbb Bíróság volt elnökét.

A Századvég elemzése szerint a köztévé színvonalromlását az egész ország érezte, még a fideszesek is.

Védhetetlen ügyek

A Klubrádió pályázatának elkaszálási kísérlete a védhetetlen kategóriába tartozik, ráadásul az is nyilvánvalóvá vált, hogy a Médiatanács írja meg és nyújtatja be stróman képviselőkkel saját jogszabály-módosításait. 

Azt meg végképp nehéz lenyomni a választók torkán, hogy az eredetileg 53 milliárdos költségvetésű közmédia az 500 fős leépítés után is 77 milliárdot költött magára, és 63 milliárdos hitelt még a Kunigunda utcai gyártóbázis megvételére is felvettek. 

Politikai öngyilkosság lenne 

Az áldatlan állapotot az elemzés szerint feloldhatná, ha az MTI-t beolvasztanák az MTVA-ba, amivel a gyártás és a műsorszolgáltatás, vagyis a jogosítványok és a felelősségek egy kézbe kerülnének. A lépés hátulütője viszont, hogy át kell írni hozzá a médiatörvényt, ami az elemzés szerint

“a választások előtt bő egy évvel politikai öngyilkossággal érne fel."

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

karma1
Jaj, csokolom, nem vertek aztat szejjel, csak vajnapapi erto" kezebe adtak a lehetoseget... Ki nem sz@rja le a minoseget, amikor akarhol nyitod ki a TV-det, omlik a szofoso propaganda a fide$$ altal favorizalt dilettansok - amde jo partkaderek - szajabol...
Ez van, ha az egesz osszeomlik a teljes erdektelenseg miatt, akkor magukra vessenek, sajatmaguknak csinaltak...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
papa.49
Nocsak nem a túlélésre próbál rájátszani a századvég???
karma1
@papa.49: Biztos megvan mar a felfele bukasos allasa, mielobb abban akar landolni... Lehet, hogy ott nem kell segget nyalnia?
papa.49
@karma1: Kevesebbet, de sokkal nagyobbat kell nyalnia))))))))))))
justhpeter
@Szeparepa2: Vagy golyó. Mondjuk méltányosságból, de csak is az "ártatlanoknak".
egyvandor
Gorbán trilliárdokat költ ezeknek a fenntartására. Egyenlőre kifizetődőbb mint az oktatás, vagy az egészségügy. Józan parszti logika szerint ezek Gorbán ámokfutásának értelmi szerzői. Néha néha fellibben a fátyol, hogy tisztában vannak Gorbán gaztetteivel, de a píz az nagyúr.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.