Lehallgatták a Blikk egyik munkatársát az érdi kettős gyilkosság kapcsán.

Mint a lap megtudta, a rendőrség arra volt kíváncsi, hogy ki informálta őket a gyilkossági üggyel kapcsolatban, holott szerintük olyan információkról volt szó, amelyeket egyébként más médiumok is megszereztek a helyszínen. Ennek ellenére a rendőrt hivatali visszaéléssel gyanúsították meg, az eset ugyanis csak azután került nyilvánosságra, hogy a Blikk beszámolt róla.

Csikós Klaudia az ATV Esti Start című műsorában elmondta, hogy már december-január óta észlelte, hogy nincs minden rendben, ekkor ugyanis több rendőr ismerőse törölte őt a Facebookról. Volt olyan is, akit áthelyeztek, vagy vegzálták, hogy ne beszélgessen vele. Miután több hasonló visszajelzés is érkezett hozzá, feljelentést tett a rendőrségen, mert úgy gondolta, hogy jogellenesen lekérték a híváslistáját. 

11 hozzászólásarrow_drop_down_circle

papa.49
Már csak a lefüggönyözött sötét Pobjedák hiányoznak, igaz mostanában az Audi Q7 a menő, na majd azzal jönnek a ,,békétlenkedőkért,, !!!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
nezelodo
@papa.49: Egy közszférában dolgozó ismerős mondta rendszerváltáskor, hogy tudtuk a szocializmusban is ki jelent a munkahelyen, és tudtuk a rendszerváltás után is, mert egy és ugyanaz volt. Hab a tortán, hogy hasonló kaliber volt a vezetőjük is, a módszerei sem változtak, nem véletlen, az anyja több mint húsz évig ült a szocializmusban a parlamentben, és a jelentgetővel együtt kegyeltjei lettek az új állampártnak.
papa.49
@nezelodo: Ismerős nagyon mint osztályidegen családtagja volt részem a kitüntető figyelemben, ifjú koromban...
kakaósbögre
asszem ez is meg fog halni.ahogy mostanság divat.
papa.49
@kakaósbögre: Azért az is érdekes, hogyha valaki szemben áll a mai renddel, NEM LESZ HOSSZÚ ÉLETŰ!!!
sgyuri2003
Miután a hatalom már évek óta nem úgy szelektál , hogy "aki nincs ellenünk az velünk van", és a társadalom azon részét amelyik nincs vele, már lelökte az útról ezért az orbáni diktatúra veszteseinek egyre kevesebb félteni valója maradt. Mert már mindent elvettek, lenyúltak és kitalicskáztak az országból. Egyre szűkül a kedvezményezettek köre és egyre látványosabb szégyentelenebb a rablás és az elnyomás.
Nincs mit vesztenünk hisz semmink sincs és ha ezt hagyjuk ez így is marad.
wagabund
..."Titkosszolgálati módszerrel figyelték meg a Blikk újságíróját"...

ez most mitől hír? hö? talán a ma született gyerekek kivételével mindenk tudja, hogy mindenkit meg lehet figyelni, méghozzá nagyon könnyen...egy renitens kommentelő megfigyelése, lehallgatása csak ujjgyakorlat egy elsőéves rendészeti hallgatónak(is)...bármelyik kezdő tud egy profilt készíteni bárkiről...az elektronika(i) hírközlés maga a megvalósult Kánaán lehallgatási szempontból...meg a fészbúk, meg a fórumok, és társaik...

ezen nincs mit csodálkozni...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.