Végső soron a gyerekek látják kárát, hogy az önkormányzatok feladatait is átveszi az állam az iskolákban – idézi Vekerdy Tamás szavait a 168ora.hu.
A pszichológus az RTL Klub Magyarul Balóval című műsorában így fogalmazott:
„Engem ez a felcsúti kisvasútra emlékeztet: ha nem akartok kisvasutat, akkor nem csak X-ig fog menni, hanem öt kilométerrel távolabb, Z-ig.”
Vekerdy szerint itt is épen így, orbáni módon viszi keresztül az állam az akaratát.
A szakember rámutatott: nem a központosított rendszer, hanem a modern pedagógia lenne a megfelelő irány, melynek lényege, hogy különböző képességű gyerekektől nem szabad ugyanazt a teljesítményt elvárni. A "tantervközpontú" iskolák helyett gyerekközpontú oktatás lenne kívánatos, ahol
elsősorban arra figyelnek, milyen is a gyerek testi, lelki értelemben. Vagyis mit, mikor és hogyan kell felé közvetíteni, melyek a releváns szükségletei.
Az RTL Klub megkeresésére az oktatási államtitkárság azt közölte: az intézkedések a gyerekek érdekeit szolgálják, mert átalakul az alaptanterv, növelik a pedagógusok önállóságát és csökkentik a tanulói óraterhelést.
86 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Vekerdi Úr! Akkor téged műtsön egy olyan orvos, akitől nem várták el azt a tudást, amit a többi elsajátított!
Ez a liberálhülyeség! Kapjon diplomát a tanulatlan, buta, lusta, hogy a statisztika javuljon és a beteg elmék szülte baromságot lenyomjátok a torkunkon!
A kőműves által épített és összedőlt háznál majd azt mondjuk, hogy ő halmozottan hátrányos közepessel végzett? Remélem érzed a kijelentésed tarthatatlanságát! A tudás egzakt, nem viszonylagos!
Meg a égész ország.
Egy igazi zseb diktátor.
Kérdezhetnék valamit tőled?
Beakadás nálad ez a liberális gyűlölet?
Konzervatív keresztény elveket vallasz?
Az akarnok diktatórikus rendek csak pusztulást okoztak ennek az országnak.
És ha mindből kőművest gyártanak, elveszett a jövőjük.
És nem csak az övék, hanem egy egész országé is.
De te erre játszanál szívesen.
És ha például minden orvosnak kötelező lenne agysebésznek és fogorvosnak is lenni, az sem annyira ideális.
Gondolom ezek alapján rábíznád magad egy agyműtét során bármelyikre, ha annyira egzakt a tudás. Nem csak lexikális anyag a tudás, hanem sok egyéb minden összetett függvénye.
Mert például Einsteinből is csak egy volt, nem pedig 5 millió darab, ha már itt tartunk, az lehetetlen lett volna.
Orbán akarnok politikája?
Vagy a homokosokra ,szélső jobbikra,Fideszre ami meg hazudtolta a saját választóit mikkor be fogatta a volt komcsikat erre gondoltál?
Politikailag keresztre feszítelek.
Orbán a tanárod?
Az is szeret mellé beszélni.
egyénien elvakult.
Na ennyit a lehetőségekről!
Most tanuljunk új szót: deviancia! :-)
Oktatásodból nem kérek nem vagy kompetens.
Kevés vagy hozzá mint medve sajtban a brummogás.
Minek vitázzak egy vakkal a színekről? Mi vagy te civilben? Kommunikációs manager? Mert azok ilyen éles elméjűek!
Csak fröcsögés.
Ennyi esze egy magnónak is van amire felvették a beszédet és itt lejátssza.
Kb. ennyit tudsz.
Másokat lejáratni.
Aki új s nem fidesznyik azt kiutálni.
Igazad van mond meg te a tutit csak azért,mert aki ide téved és olvassa a kommentjeidet s nem tudja kire szavazzon az tuti nem a gazdáidra teszi le voksát.
Ez egy bölcs fidenyiknek a válasza.
Hajrá csak így tovább.
/Republic/
Menjetek tüntetni mind a harmincan!
Iszom szavaidat :DDDDD
Még szerencse,hogy nem narancssárgák.
Olyan jót nevettem.
Sajnos, vannak meg az oldalon nehanyan hasonlo kaliberu - tehat a konnyen felejtheto piti kategoria - , de az a legjobb modszer, ha szepen ignoralja a frocsogesuket - ettol allati pipak lesznek es rendkivul kozonsegesek.
Isten hozta ezen az oldalon, ha par evig kibirja itt, akkor mar nemhiaba jegyzetelt ide...:o))))
(Majd figyelje meg, mekkora letolast fogok ezert a beirasomert kapni tole, ha nem mindjart kitiltat...:o))))
Mert azok imádják a Fidesz feltétel nélkül.
Ki élhetik diktatórikus hajlamaikat.
Nem nekem tisztem trágárkodni, arra megvannak itt a felkent személyek!
Imádom aliberális oldal demokratikus megnyilvánulásait és mélységes toleranciáját!
Húzz el innen, büdösbogár!
Tanulj meg magyarul, szerencsétlen!
Meg ott a helye az összes nyalogányának, élen Bringással, a Propellerre csibészeltetett Fityisz-bértrollal.
Ez a liberálhülyeség! Kapjon diplomát a tanulatlan, buta, lusta, hogy a statisztika javuljon és a beteg elmék szülte baromságot lenyomjátok a torkunkon!"
nem a "tudás" gyógyít téged...hanem aki alkalmazza...manapság bármit elérhetsz a neten...tudod az már csak ilyen liberális...ellenben azokkal akiket az írásaid alapján példaképednek lehet tekinteni...kim dzsong ul...pityin...és lassan orbán...
legalább olvass utánna azoknak a szavaknak amiket most szitokszóként használsz...
hu.wikipedia.org/wiki/Liberalizmus
és tudod errefelé inkább a kreativitást várják el a diákoktól...mintsem a gépies magolást...arra ott vannak a gépek...
kuma.blog.hu/2013/03/06/ha_cambridgeben_vizsgazol_ne_hagyd_otthon_a_kardod
de ha ez a célod...legyél biorobot...nálatok úgy látszik azoknak van nagy jövője
www.youtube.com/watch?v=XVNf_lA1Sug
egyébként az írásaid lassan úberelik besenyő pista bácsi szintjét is...
Ér ez ennyit? Senki ne reagáljon rá. Ez egy beteg, unatkozó ember. Az a mindennapi kielégülése, hogy mindenkibe beleköt, lealáz.
Pl. nekem még semmire se sikerült adnia egyetlen értelmes választ se.
Ha nem állnak ki a szülők és civilek a tanárok mellett, keresztet lehet vetni az oktatásra.
Akinek nincs, takargatni valója az válaszol a feltett kérdésre.
Megfigyelésem ki feltétel nélkül kiáll a Fidesz mellett azok vagy kegyencei, vagy tartanak valamitől és ezzel fedi, vagy volt pártálmai párt tagja.
Új hozzászólás