Komolyan veszi a kormány a teljes foglalkoztatottság megvalósítását: azok nagy részét is munkára fogják, akik mentális, egészségi vagy szociális problémáik miatt eddig nem voltak alkalmasak közmunkásnak. Az érintetteknek havi bruttó 41 ezer forintot fizetnek. A napokban négy megyében már el is indult a kísérleti program, és a tervek szerint januártól országossá válik a speciális közfoglalkoztatás. Célkeresztjében az a 132 ezer ember áll, akiknek a munkaügyi szervek több mint egy éve sikertelenül próbálnak állást szerezni. Tájékoztatójában a szaktárca maga is leszögezi, hogy az intézkedés hátterében a teljes foglalkoztatás megvalósítása áll. A mentális, szociális vagy egészségi okból foglalkoztatásba nehezen bevonható álláskeresőknek a speciális közfoglalkoztatási programba közvetítésük után foglalkozás-egészségügyi szakvizsgálaton kell részt venniük. Ha a szakvizsgálat következtében az álláskereső „alkalmas” minősítést kap, bekerül a programba. Ha valakinek egészségi problémája van,...
A betegek sem kapnak felmentést
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
Itthon
- 2024. May 18., 20:12
Lehet, hogy pszichólogus kell majd? – Elképesztő árak a Balatonnál, erre fel kell majd készülnie a nyaralóknak
Itthon
- 2024. May 18., 20:13
Lázár János erre azt mondta, hogy "soha", Vitézy Dávid pont szembemenne ezzel
Nagyvilág
- 2024. May 18., 18:02
Fordulat a Fico elleni merényletben – ezt lépte meg a bíróság
További ajánlatok
Itthon
- 2024. May 18., 08:25
Csak győzze követni – Jégeső után napsütés
Itthon
- 2024. May 18., 13:38
Bandaháború és brutális leszámolás Pécsett: Lapátokkal és macsétével estek egymásnak, majd szándékos gázolással zárult a harc
Sport
- 2024. May 17., 17:56
Merész fogadalmat tett Marco Rossi, Szoboszlai Dominik is reagált
2 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Új hozzászólás