Nem elég csak úgy tenni – a gondoskodás nem azonos a “mély megrendüléssel”!

Megtapasztaltuk, hát közölnünk kell, hogy jócskán megszaporodtak az olyan közösségi élmények, melyekben a jelenlévők meghallgatták, megkönnyezték és megtapsolták a „szegények apostolaiként” nélkülözésről szólókat – aztán, mint, ki jól végezte dolgát, a „mélyen megrendültek” és a gondoskodni vágyók mehettek tovább a maguk megkezdett útján. Természetesen a várt részvét és valós „támogatás” mindenféle közös megnyilvánulása nélkül! Jó tudni, hogy Claude Paradis története ma már szinte a világ valamennyi szegletében olvasható. Követhető és vállalható – s ami talán ennél is fontosabb, a civil életet élők számára is elérhető „példa”. Nem két hétig, egy hónapig tartó fellángolás, kampány, nem a rádiókból, televíziókból visszhangzó „karitatív serteperte”, ami sajnos, csak még tovább göngyölítheti a közöny eluralkodását… Nem tudni, hány követője lesz a világban, hányan akarnak maguk is minden elveszíteni, s feldúlva mindennapi kényelmüket, a megszokott nyugalmat, vajon hányan indulnak...