Húsz helyszínen megkezdte az MSZP kedden az aláírásgyűjtést a budapesti olimpiáról szóló népszavazási kezdeményezéshez. Az aláírókat a párt budapesti irodáiban is várják.
A párt honlapján azt írták,
„ezermilliárd forintokat elkölteni a közösből nem lehet az emberek megkérdezése nélkül”.
Miközben a párt aktivizálta magát, a Fővárosi Közgyűlésben január végén több fővárosi MSZP-s polgármester is leszavazta azt az LMP-s kezdeményezést, hogy Budapest vonja vissza az olimpiai pályázatot, illetve volt, aki csak tartózkodott a szavazáson. Gajda Péter (XIX. kerület), valamint Szabados Ákos (ő az MSZP, a DK, az Együtt és a PM közös jelöltjeként lett polgármester a XX. kerületben) például szeretné, ha lenne olimpia. Horváth Csaba fővárosi MSZP-frakcióvezető tartózkodott, Tóth József XIII. kerületi polgármester nem nyomott gombot. – írja a hvg.hu.
A legutóbb vasárnap összesített adatok szerint 110 ezer aláírás gyűlt össze, de ezek között jó néhány érvénytelen is lehet. Február 17-ig 138 ezer budapesti érvényes aláírására lenne szükség.
23 hozzászólásarrow_drop_down_circle
igazoltatás... szégyelljétek magatokat !
És mindezt mikor? Amikor már a 138 ezerből 110 ezer megvan!
Gerinces, belevaló, bátor dolog ez!
Amolyan MSZP-s!
PPP
Majd ugye időben szólsz, hogy mikor kritizálhatom az MSZP politikáját, tetteit?
Hát miért nem kiabálod világgá, hogy a másik gerinces csapat is beszállt a maratoni futás utolsó 100 méterében, hogy ő is felférhessen a dobogóra!
A DK is szeretne egy kis dicsőséget, miután alig több mint 1 hete meg szerették volna hekkelni az aláírásgyűjtést!
Gyurcsányék is meg az MSZP is ehhez a mondáshoz tartja magát:
"Amit nem tudsz megakadályozni, annak állj az élére!"
mert még nem késő :P
Te ebben az országban élsz? 2 napja hogy Gyurcsány ráborította a bilit a többi ellenzéki pártra és teszerinted ez az összefogás kezdete?
Figyu!
2017.01.19. 14:42
..."Ma az MSZP, a Párbeszéd és az LMP is bejelentette, hogy csatlakoznak az aláírásgyűjtéshez."
alfahir.hu/2017/01/19/budapest_2024_ol...
Tudod még követni magadat?
Tehát egyes sötét agyú emberkéknek el kellene olvasni azt a cikket, amihez kommentet ír:
"Húsz helyszínen megkezdte az MSZP kedden az aláírásgyűjtést .."
Ma kezdték el gyűjteni, nem a beidézett cikkben szerepló január 19-én! Azt ugyanis minden pesti lakos láthatta, hogy egész eddig egy MSZP-st sem lehetett látni aláírást gyűjteni.
Így hazudni és másokat hülyíteni ilyen légből kapott hírekkel nem kellene:
Csak a valóságot, ne olyan álvilágot, amilyen csak egy grincs agyában létezik!
Ki fosik tőle szerinted? Nem látod, hogy az a dúlás, amit Gyurcsány csinál az pont hogy Orbánnak felel meg? Orbánnak addig jó, amíg ezen oldalon Gyurcsány keveri a szmötyit!
Én linkkel "igazoltam", amit ...
Egyet, azért kérdeznék!
..."Azt ugyanis minden pesti lakos láthatta, hogy egész eddig egy MSZP-st sem lehetett látni aláírást gyűjteni."...
Látható a láthatatlan?
Azért ennél egy picivel többet gondoltam rólad!
Csalódtam :-P
Eléggé undorító, pláne hogy amikor meg a Fővárosi Közgyűlésben kellett szavazni, akkor meg az olimpiai pályázat visszavonása ELLEN szavaztak:
"Bár pártjaik igyekeznek ráülni az olimpiáról szóló népszavazás sikerének rollerjére, ennek ellenére Hajdu László (DK), Karácsony Gergely (P), Horváth Csaba (MSZP), Gajda Péter (MSZP) és Tóth József (MSZP) nem szavazta meg, hogy a Főváros vonja vissza az olimpiai pályázatot!"
reflektor.blog.hu/2017/01/25/ezek_leszerepeltek
ellenszel.hu/2017/02/04/orban-beszolt-putyinnak-lehet-hogy-az-olaj-keletrol-jon-de-a-demokracia-mindig-nyugatrol-erkezik/
Remélem célirányosan ismerik a terepet.
Nem keresnek fel az aktivisták mindenkit, nem kell süteményt sütni a fogadásukra! :)
Pontosan fel van térképezve az ország összes településének minden egyes lakóháza, lakása, melyikben laknak fidesz-szimpatizánsok, természetesen Budapest is.
168ora.hu/az-mszp-beszallt-az-olimpiai-alairasgujtesbe-maga-modjan/
Micsoda színjáték...
Új hozzászólás