Körvonalazódni látszik kikre gondolt Semjén Zsolt, mikor azt mondta, tudomása van olyan népcsoportokról, akik nem fizetnek adót. A pontosság kedvéért idézném szavait: „PC módon fogalmazva, tudnék olyan népcsoportot, pontosabban olyan csoportokat mondani Magyarországon, akik életükben egy fillér adót nem fizettek, mégis abszurd lenne azt mondani, hogy ne legyen szavazati joguk.” Korábbi cikkünk mely már foglalkozott Semjén Zsolt kijelentésével, itt olvasható, azóta viszont újabb dolgok derültek ki az ügyben, melyeket érdemes megosztani, és melyek talán rávilágítanak kikre gondolhatott Semjén. Ha egy kicsit visszamegyünk az időben, egészen 2012-ig, akkor kiderül, hogy Semjén Zsolt összesen 0 forint (nulla forint!) adót fizetett, többek között a családi adókedvezménynek köszönhetően. Több kedvezményt is kihasználva, Semjén családja összesen havi 200 ezer forint kedvezményt kapott. Szegény nagyon rá volt szorulva, 19,7 milliós jövedelme után 2,3 millió forint adókedvezményt vett...

Forrás: ellenszel.hu
Feltöltő: Cefi
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

14 hozzászólásarrow_drop_down_circle

volvós
Kiváltságos vagy gerinctelen zsótika, akinek mondom : Dögölj meg !!!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
volvós
Kiváltságos vagy gerinctelen zsótika, akinek mondom : Dögölj meg !!!
Aki Én
Én ezen nem tudok szórakozni. Beledöglik az ország ezekbe a gennyes, hazug, ingyenélő gecikbe. De legalább azt a tetves pofáját befogná ez az emberiség legalja, ez a mocskos álszent féreg.
Eladott Ország
huppa.hu/wp-content/uploads/2016/02/semj%C3%A9n.jpg
zarojel.hu/wp-content/uploads/2017/07/kapcsolat.hu_-2.jpg
static.femina.hu/terasz/hohelyzet_pinter_mem/mem_5.jpg
Bealkonyult. Fizikailag – vagy csillagászatilag, mittudomén – nem oly régen, amúgy meg régen. Ma akkorát ment a Semjén-Kósa duó, hogy azt nehéz lesz űberelni. Külön Semjén Zsolt kezdésnek célozgatott egy népcsoportra, akik soha az életben nem fizettek adót, mégis szavazhatnak. Ismétlem, leszögezem és még alá is húzom: NÉPCSOPORT. Erre jött a nagyonokos Kósa Lajos és megfejtette a kollégáját. Nem cigányozott Semjén, hanem a diákokról és háztartásbeliekről beszélt ő a szájával. Jajó. Legalább már tudom, hogy külön népcsoportot képviselnek ők. Húdegáz.
anka
- agyhalott..., saját xarába tenyerelt bele...
dr. prédikátor
tömjén zsözsa!!!Száradjon beléd a szar te geci!!!
Eladott Ország
A magyar közpénzmilliárdok büszke két kézzel szórása nem váltja ki azt az úgynevezett erős
anyaország pozíciót, amely érdemben hozzájárulhatna ahhoz, hogy Semjén Zsoltnak ne kelljen
semmitmondó, konkrétumokat nélkülöző, szarelkenő, a valószínűtlen jövőbe projektált
baromságokat beszélnie, amelyek arra utalnak: a szomszédos országokkal fenntartott
diplomáciai kapcsolatok a bányászbéka segge alatt nyolc méterrel vegetálnak. Közben pedig csak arról van szó, hogy a Semjén-féle, semmihez nem értő szervilis, kártékony paraziták az anyjukat is eladnák azért, hogy 2018-tól is (lehetőleg az idők végezetéig) Orbán ossza a lapokat a Kárpát-medencében. És úri óhaja szerint emeljen fel, tegyen tönkre mindent és mindenkit aszerint, hogy a pillanatnyi érdekét mi szolgálja. Ha vannak történelmi bűnök, akkor
ez az egyik legnagyobb mind közül: amit nemzetpolitika cím alatt művelnek.
tudode
Semjén Zsolt az az ÁJTATOS MANÓ, akinek a pártja VALÓJÁBAN TÖLTELÉK PÁRT vele együtt, mert a rendszerváltás óta LEGALÁBB HÁROMSZOR beolvadt AKÁRMELYIK győztes pártba!!!
.
Fő feladata MA MÁR az IGE HIRDETÉSE, és a KÜLHONI MAGYAROK gyűjtögetése annak ÉRDEKÉBEN, HOGY GAZDIJA fejéről nehogy leesen a korona, és MINÉL TOVÁBB játszhassa KISDED JÁTÉKÁT. Oly annyira, hogy majdnem bevitte a csőbe a gazdiját az EMBERTELEN SZOCIÁLIS TEMETÉSSEL a szegények számára jót akarva, de a gazdi voks vesztés miatt tologatja már 2013-tol, amelyet az is bizonyít, hogy
.
Meglepetés: mégsem lesz szociális temetés 2015-től
index.hu/belfold/2014/11/24/megsem_kezdik_januarban_a_sirasast_a_szegenyek/
,
Majd 2019-töl vezetik be, amikor az anya eltemetheti a gyermekét, és fordítva!
.
Ez a pasi SEM JOBB A DEÁKNÉ VÁSZNÁNÁL!
.
bakegya
@anka: az összes nyomorult cigány jót röhöghet rajta!!!
papa.49
Úgy képen tudnám baszni a szívlapáttal azt az önelégült, pökhendi mocskos pofáját, hogy az eget is nagybőgőnek nézné !!!
Körben meg úgy néz a csutigörényre mint a férjére !!!
nezelodo
Hát ez a NER elvtársak, fizetett helyette a sok minimálbéres, akiknek nincs kiskorú gyereke, vagy az alacsony jövedelme miatt nem vehetett igénybe adókedvezményt. Sok szerencsétlen pl. még azt is örömmel fogadta, és számolás helyett imádja őket, ha az elvont támogatásnak felét más címen visszaadták, pl a fogyatékos gyereket nevelők esetében.
quadrocopter
Parazita, tisztességes végzettség-mentes patkány! A középkori érvágás sokat segíthetne rajta...meg rajtunk is!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.