A középkorú nő és férfi életveszélyes sérüléseket szenvedett.

A rendőrök 2017. november 30-án elfogták azt az 50 éves magyar-szlovén kettős állampolgárságú férfit, aki megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2017. november 29-én 20 óra 30 perckor az egyik sárvári gyalogos-átkelőhelyen autójával elgázolt két helyi lakost, majd megállás és segítségnyújtás nélkül tovább hajtott – írja a hivatalos rendőrségi honlap.

Kis híján megölt két embert, aztán tovább hajtott, mintha mi sem történt volna

Az 56 éves nő és az 57 éves férfi az elsődleges orvosi vélemény szerint súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett.

A nyomozók a férfit a Sárvári Rendőrkapitányságra előállították, gyanúsítottként kihallgatták és – őrizetbe vétele mellett – az ügyben közúti baleset gondatlan okozása vétség és segítségnyújtás elmulasztásának megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárást indítottak.

(police.hu)

Cikk- és címlapkép: police.hu<img

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

wagabund
úgy tudom, hogy enyhítő körülmény, ha következetesen azt állítja a versenyző, ő nem látott senkit, nem vett észre semmit, nem is tudja miért akarnak olyant rávarrni, amiről nem is tud?

ha ezt sikerül meggyőzően előadni, akkor jó ügyvéd segítségével akár meg is úszhatja?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.