Május 5-én Magyar Péter és a Tisza Párt tüntetést tartott Debrecenben, mi pedig ismét élő műsorral jelentkeztünk a Telexen. Megmutattuk Magyar beszédét, amelyet Sarkadi Zsolt, a Telex belpolitikai szerkesztője értékelt, Kéri László politológus-szociológussal pedig az általános politikai helyzetet elemeztük.
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
13 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Ezek most itt mi a csoda?
Magadtól idézel? Ha Kérit akarod hitelteleníteni, akkor azt is idézd be légyszíves, hogy honnan van az idézeted, hogy nehogy azt mondhassa rád bárki is, hogy szövegkörnyezetéből kiragadtál egy-egy mondatot!
Jó lenne látni az egészet, nem csak az általad szerkesztett változatot!
Cicamica. Kismacska. Múúúú. Lájkoljad magadat az összes nikkeden, így legalább könnyebb felismerni.
Magyarral és a Tisza Párttal megjelent egy harmadik politikai erő, amivel egyelőre sem a Fidesz, sem a DK nem tud mit kezdeni.
Azt látja, hogy van 1-2 millió ember, aki nem kér Orbánból és Gyurcsányból, unja az eddigi politikai szereplőket. Ők találhatják meg maguknak Magyar pártját.
„Hogy meg tudja-e formálni politikai kínálattá, politikai táborrá, az még szerintem nyitva van.”
telex.hu/belfold/2024/05/05/keri-laszlo-politologus-magyar-peter-debreceni-tuntetese
...
Az, hogy a fidesz nem váltott, az a beégett karaktergyilkos Filkensteini kommunikáció miatt van, de a dk sem tud váltani, náluk becsípődött a "legnagyobb ellenzéki párt" szlogen, ami már nem igaz.
És nagyon sokan rájöttek az utóbbi években: Gyurcsány totálisan idétlen kommunikációjával soha nem nőhet tovább a dk, tehát még Dobrev azon szövege, hogy nekik van egyedül esélyük leváltania fideszt emeletes marhaság.
És a legfőbb, legfontosabb AMIT VAGY 10 ÉVE VÁROK :
MAYGAR SZINTE HIBÁTLAN KOMMUNIKÁL, RIPOSZTOZIK, A SZART VISSZAGYŰRI A FIDESZBE, BÁRMELYIK HAZUDOZÓBA, , ÉRTHETŐEN, TISZTÁN ARTIKULÁL, MEGJELENÉSE IS ÁTLAGON FELÜLI.
A VÁLASZTÁS SIKERE 90%-BAN A KOMMUNIKÁCOÓN MÚLIK!!
15 ÉVE EZERREL ÍROM MINDENFELÉ: MAGYAR TÖKÉLETESEN 99%-BAN IGAZOL.
A többi elkeserítő és ezek vannak zömmel, ők szarnak a ventillátorba.
Szupernovaként robbant be Magyar Tisza és kérdés meddig tud növekedni. De ha netán kiegyenlítődne a fidesz szel, még akkor is előhúznak néhány fajta csalást, elsősorban a lejáratóst, háburus fenyegetőst, gyurcsány a patást és a végén még ott van a komputeres elsimítás. A geci nem aggódik (nagyon).
Tehát szükség van (még mindig) a gyurcsányra és az összefogásra de az erőviszonyok gyorsan változnak. Nyilvánvalóan most már az ellenzéknek kell beállni a Magyar mögé és ezt nehezen vagy semennyire sem képesek megemészteni kedvenc ellenzéki pártocskáink.
Pedig ha nem, akkor marad a geci a nyakunkon. És még akkor is könnyen lehet ha igen.
Új hozzászólás