Kálló Dániel kimondottan kulturált vitapartner. Nem szakadna be a Parlament teteje, ha beszélgetnének vele. Egyik meghatározó élményem volt Németországgal kapcsolatban, hogy milyen szépen bánnak a fiatalokkal. Érdekes volt megfigyelni, hogy amikor a tanárok egy asztalhoz ültek a diákjaikkal, vagy a főállású emberek a gyakornokokkal, akkor milyen hangot ütöttek meg. Nem arra törekedtek, hogy autoritásként tüntessék fel magukat, inkább viszonyítási pontot kínáltak. Komolyan vették, figyelemmel hallgatták a fiatalokat. Talán nem véletlen, hogy már a tizenévesek is éretten viselkedtek. Leültek az idősebbek közé, meg mertek szólalni, volt önbizalmuk, okosan érveltek. Nagyon kellemes egyébként a tisztelet kultúrája, magyar ember számára egy wellnesskúrával felér, hogy végighallgatjuk a másikat ahelyett, hogy próbálnánk hitelteleníteni a véleményét, mondjuk, azzal, hogy ő csak diák. Vagy, ha ez nem lenne elég, „Soros György bábja” – mint mostanában mindenki az országban, akinek valami...

Forrás: mno.hu
Feltöltő: RonaGyuri
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

RonaGyuri
Hát nem is a fiatalok vitakészségével van a hiba!
Legalább is egyelőre, mert még beletanulhatnak! =))

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.