Táncolj, hogy élj, lehetne a mottója annak a kutatásnak, melyben a Nyugat-Sydney-i Egyetem és a Sydney-i Egyetem kutatói több mint 48 ezer egészséges nagy-britanniai lakos adatait vizsgálták meg, hogy megtudják, a testmozgás milyen hatással van az egészségükre. A mozgás fontosságáról rendszeresen írunk, azonban eddig nem tudtuk, hogy az intenzív tánc is jótékony hatást gyakorol a szív –és az érrendszer egészségére. Az American Journal of Preventive Medicine című folyóiratban közölt tanulmány a világon elsőként vizsgálta a tánc és a szívbetegségek miatti halálozás közötti összefüggéseket. A 15 éven át tartó, éppen ezért elég alaposnak mondható vizsgálat sorozat megállapította, hogy az intenzív, önfeledt táncolás csaknem felére csökkenti a negyven év feletti korosztály körében a szív- és érrendszeri betegségek miatti halálozás kockázatát. Az eredmények szerint az intenzíven táncolók között 46 százalékkal alacsonyabb volt a kardiovaszkuláris betegségek miatti halálozás kockázata a...
Megizzadsz és elfáradsz, mégis boldog leszel tőle, sőt a szíved is védi
Forrás:
40plusz.hu
Feltöltő: asr
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
Itthon
- 2024. May 10., 21:35
Bekeményít Brüsszel – Keményen odapörköl Orbán Viktornak
Itthon
- 2024. May 10., 20:55
Luxuskikötőbe luxusétterem dukál – Itt nyit éttermet Gerendai Károly
Itthon
- 2024. May 10., 20:15
Megvolt a könnyes búcsú – Elhagyta Magyarországot a kínai elnök
További ajánlatok
Szórakozás
- 2024. May 10., 22:00
Fóton koncertezik Farkas Gábor zongoraművész
Szórakozás
- 2024. May 10., 14:35
Kalandra Fel! Kerékpáros expedíció a Wenckheim család nyomában
Szórakozás
- 2024. May 9., 16:33
Munkácsy 180 – Különleges programdömping várja egész évben az érdeklődőket
Új hozzászólás