Még március 20-án dulakodott két férfi egy egy Nyugati téri borozóban, az egyikük meg is ütött egy vendéget. A rendőrök garázdaság miatt keresik őket.

A rendelkezésre álló adatok szerint két férfi március 20-án 20 óra 10 perckor Budapest VI. kerületében a Nyugati téren egy borozóban szóváltást követően dulakodni kezdtek egy vendéggel, majd egyikük megütötte a sértettet – olvasható a BRFK közleményében.

Borozóban dulakodtak, körözi őket a rendőrség – fotó

Fotó: police.hu

Az ismeretlen elkövetőkről a borozó biztonsági kamerája felvételeket készített.

Az egyik elkövető 35 év körüli, körülbelül 180 centiméter magas, fekete rövid hajú. A bűncselekmény elkövetésekor fehér kabátot és szürke farmernadrágot viselt.

Társa 35 év körüli, körülbelül 175 centiméter magas, fekete rövid hajú. A bűncselekmény elkövetésekor szürke kabátot és sötét nadrágot viselt.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság VI. kerületi Rendőrkapitánysága kéri, hogy aki a képeken látható férfiakat felismeri, tartózkodási helyükkel vagy a bűncselekménnyel kapcsolatosan információval rendelkezik, akár névtelensége megőrzése mellett hívja az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöldszámát, a 107 vagy 112 központi segélyhívó számok valamelyikét.

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Pálinkás Pál
Azért ez már röhejes,egy szimpla kocsmai hirigért ilyen keresés...Ez csak ingyencirkusz az agyhalottaknak...úgy nézzen ki mintha a sintőrség csinálna ia valamit az autósok,diákok vegzálásán kívül

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.