Bemutatta választási programját a szocialista párt. A Párbeszéddel közös listával készülnek. 

Plakáttépéssel hangolt az MSZP elnöke az EP-kampányra

Fotó: Facebook

Tóth Bertalan pártelnök szerint, hogy elsősorban a magyar emberek érdekeit kell képviselni az EU-ban, ezért szerepel programjuk címében a haza. A szeretet azt jelenti, hogy a nemzeti érdeket nem gyűlölettel, hanem együttműködéssel, nyitottsággal kell képviselni. Magyarországnak pedig Európában helye – indokolta a program címét. Szerinte a Fidesz olyan állításokat fogalmaz meg, amelyeknek semmilyen valóságalapjuk nincs, és a legmélyebb félelmekre építve, gyűlölettel akar mandátumot szerezni. Ezután széttépte a kormányplakátot. 

Majd Tóth Bertalan részletesen ismertette, milyen Európát szeretne a párt: Az MSZP olyan Európát képzel el, amely az emberekről szól, a szociális Európa programját valósítja meg, vagyis az európai polgárok mindennapi életét segíti. Európai színvonalú oktatásra, egészségügyre van szükség. Olyan Európát szeretnének, ahol a munkavállalók és a szakszervezetek jogait közös szabályok védik, és nem fordulhat elő, hogy multicégek, nyugati tőkések magyar jogszabályokat rendelnek meg. A minimálbér és minimálnyugdíj egységes uniós szabályozását és egy fiatal házasoknak szóló bérlakásprogramot javasolt. Egyúttal kezdeményezte Magyarország csatlakozását az uniós ügyészséghez.

Tóth Bertalan megerősítette, hogy a Párbeszéddel közös listája lesz az MSZP-nek. Kérdésre elmondta, a héten leülnek a Párbeszéddel, és véglegesítik a listát, amelyet majd még mindkét párt illetékes testületeinek jóvá kell hagyniuk.

A pártelnök egy másik kérdésre szimbolikus döntésnek nevezte, hogy ő vezeti az MSZP listáját, bár nem megy ki az EP-be. Listavezetői helye azt jelenti, az MSZP teljes mellszélességgel vesz részt a kampányban.

Ujhelyi István, az MSZP EP-képviselője, a párt EP-listájának második helyezettje arra hívta fel a figyelmet, hogy a Fidesznek legutóbb 2009-ben volt közzétett EP-választási programja, és a nagyobbik kormánypárt most, tíz évvel később éppen az ellenkezőjét képviseli az abban foglaltaknak.

A politikus hazafi jelzővel jellemezte a szocialisták programját. Kijelentette: hazafiság és európaiság nem ellentétei, hanem kiegészítői egymásnak. A globális kihívások ellen csak egy egységes és erős EU-ban lévő Magyarország tud harcolni – mondta, hozzátéve: aki ez ellen tesz, az "a haza ellensége". Márpedig az Orbán-kormány éppen kifelé viszi Magyarországot Európából – hangoztatta.

(Index)

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

dr. prédikátor
@Shikari: A szopáson ,nyaláson kívűl neked mire tellik a tehetségedből cerkóf!!!
Aki Én
@félkegyelmű Shikari: Ez igaz. A fidesz szervezetten tépte, festette le az összes ellenzéki plakátot a parlamenti választások előtt.
Nekik erre volt tehetségük.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.