Soros György fia a CEU hétfői diplomaosztóján beszélt Budapesten, ahol többek között azt mondta, "alig várom a napot, amikor Magyarország ismét demokratikus ország lesz". A Fidesz szerint Soros György fiának hétfői megnyilatkozása is azt bizonyítja, hogy "Sorosék céljai semmit sem változtak".

Soros György célja semmit sem változott, továbbra is Magyarországra akarja kényszeríteni a bevándorlást

– mondta Halász János, a Fidesz-frakció szóvivője keddi sajtótájékoztatóján.

A kormánypárti politikus szerint

Soros György fiának hétfői megnyilatkozása is azt bizonyítja, hogy Sorosék céljai semmit sem változtak, ugyanazt akarják, amit eddig is: Soros György Magyarországra akarja kényszeríteni a bevándorlás.

"Beleszólnak a belpolitikánkba, meg akarják buktatni a nemzetállamokat, hogy a bevándorlást menedzseljék" – fogalmazott ki Halász János, aki szerint mindehhez a "brüsszeli bürokrácia asszisztál" és továbbra is Soros György tervének a végrehajtásán dolgozik.

Hangsúlyozta: a bevándorláspárti erőknek ugyanis nem érdeke, hogy a nemzetállamok meg tudják magukat védeni, céljuk, hogy migránsokkal árasszák el Európát, azt akarják, hogy Európa összes országa, így Magyarország is, bevándorlóországgá változzon.

Úgy vélte: "Soros György és hálózata" továbbra is minden megtesz azért, hogy a bevándorlás útjában álló akadályokat eltávolítsa, ezért támadják a magyar emberek által kijelölt bevándorlás-politikát, amivel sikerült megvédeni az országot az illegális migrációtól.

Halász János mindezt a Fidesz-KDNP nevében elfogadhatatlannak és felháborítónak nevezte, és emlékeztetett: a Fidesz-KDNP képviselőit arra hatalmazták fel a magyar emberek, hogy küzdjenek a bevándorlás megállításáért, a nemzetek Európájáért és a keresztény kultúra megvédéséért.

"A magyar emberektől kapott mandátum bennünket kötelez, nem engedünk semmilyen nyomásgyakorlásnak, ami a magyar bevándorlás-politika megváltoztatására irányul" – jelentette ki.

Ahogy azt korábban megírtuk, a Közép-európai Egyetem hétfői diplomaosztóján felszólalt Soros György fia, Alex Soros, aki többek között azt mondta: a CEU-t betiltották, és ennek következtében ténylegesen elüldözték Magyarországról, azonban nem győzték le, mert valójában virágkorát éli majd Bécsben és szerte a világban. Alex Soros hozzátette: ennek biztosítása céljából "feltőkésítik az egyetem alapítványát úgy, hogy a CEU a jövőben is folytathassa sikeres tevékenységét". Alex Soros arról is beszélt: nem adták fel a Magyarország, a magyar emberek érdekében folytatott tevékenységüket. Soros György fia megköszönte azon magyarok támogatását is, akik kiálltak a CEU mellett.

Én már alig várom a napot, amikor Magyarország ismét demokratikus ország lesz. Addig is azonban, kitartunk. Ez az intézmény kitart, épp úgy, ahogy Önök, a 2019-ben végzett évfolyam is kitartott az Önök ellen és ellenünk folyó hadjárat ellenére.

– fejezte be gratulációját Alex Soros, aki a most végzett CEU-s diákokról úgy fogalmazott: új inspirációt adnak mindannyiunk számára.

Forrás: MTI

Címlapi kép: Fidesz/YouTube

34 hozzászólásarrow_drop_down_circle

papa.49
Pumpáshalász te már ne menj a napra már KRITIKUS AZ ÁLLAPOTOD !!!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
advocat
És ezekből Soros csinált ember-félét. Hiába, egy zsidó is tévedhet. De ekkorát? És milyen bevándorlókról beszél. Mintha erről egy árva szó nem esett volna. Igaz. Most ezt KELL mondani. Viktor kiadta!
Eriksson
@CsipkeRózsa: Az észért valamivel többet kell dolgozni, mint egy állampolgárságért.

Egy okos kutya sem szokott az utcáról befelé ugatni.
babp1982
A ploesti román ondósejt, hogy vergődik-:)))) A debil még magyarul sem tud-:))))
Lepényleső
Bla,-bla,-bla? Egy valamire való hazugságra ezektől még nem futotta,szint:csak az óvoda?
kakaósbögre
@durbincs: Ne erőlködj,fideszes.Te csupán azért lehetsz itt mert a külső fizikai jellemzőid hasonlítanak az emberekéhez.
babp1982
A debil ploesti román jól elvan magával-:))))))))))))))))

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.