Február 14-én került megrendezésre a Konferencia a jogászképzés jövőjéről című esemény az ELSA Hungary jóvoltából, ahol rengeteg új és érdekes információval gazdagodtak a résztvevők. 10:00-kor hangzott el a köszöntő, amelyet a Magyar Országos Közjegyzői Kamara elnöke, Dr. Tóth Ádám és az ELSA Hungary elnöke, Tüttő Péter intézett a jelenlévőkhöz. A köszöntő után Dr. Bóka János államtitkár előadása következett, amiben sok releváns témáról szó esett, de leginkább a mesterséges intelligencia témakörét járta körbe. Azon belül is leginkább azt vizsgálta meg, hogy mennyire veszélyezteti az MI a jövő jogászának munkáját. Az előadó beszélt egy keveset az életéről is, amellyel sokkal személyesebbé tette a beszélgetés hangvételét. Elmondta, hogy azért lett jogász, mert kisebb korában úgy gondolta, hogy a jogászok varázslók, mivel a semmiből tudnak létrehozni például szerződéseket, vagy akár jogi személyeket. Ez pedig megfelelő mértékű alaplendületet adott, ahhoz, hogy végül Szegeden...
A jogász egy varázsló – Konferencia a jogászképzés jövőjéről
Forrás:
mediaiuris.ajk.pte.hu
Feltöltő: media_iuris
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Rejtett kamerával eredtek a Budapest utcáit ellepő piros sapkás kínaiak nyomába
- Érdemes kinézni az ablakon, szabad szemmel is látható a sarki fény
- Mikes Anna tényleg gyönyörűbb, mint Tóth Gabi? Krausz Gábor egy igazi mázlista a kommentelők szerint
- Nehezen alszik el és sokszor felébred? Tudatosan kerüljön bizonyos dolgokat.
Itthon
- 2024. May 10., 21:35
Bekeményít Brüsszel – Keményen odapörköl Orbán Viktornak
Itthon
- 2024. May 10., 20:55
Luxuskikötőbe luxusétterem dukál – Itt nyit éttermet Gerendai Károly
Itthon
- 2024. May 10., 20:15
Megvolt a könnyes búcsú – Elhagyta Magyarországot a kínai elnök
További ajánlatok
Szórakozás
- 2024. May 10., 22:00
Fóton koncertezik Farkas Gábor zongoraművész
Szórakozás
- 2024. May 10., 14:35
Kalandra Fel! Kerékpáros expedíció a Wenckheim család nyomában
Szórakozás
- 2024. May 9., 16:33
Munkácsy 180 – Különleges programdömping várja egész évben az érdeklődőket
1 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Új hozzászólás