A vasárnapi rendezvény után történtek az előállítások.

Előállította a rendőrség a gárdistákat, tiltakozik a Mi Hazánk

A Mi Hazánk Mozgalom tiltakozik amiatt, hogy a párt vasárnapi rendezvényét követően öt "gárdistát" előállított a rendőrség és eljárást indítottak ellenük gyülekezési joggal való visszaélés miatt – közölte a párt alelnöke, kedden Budapesten.

Novák Előd a Gyorskocsi utcai büntetés-végrehajtási intézet előtt megtartott sajtótájékoztatón felidézte, hogy a Mi Hazánk, öt másik szervezet támogatásával, a hét végén abból az alkalomból rendezett megemlékezést, hogy száz éve választották kormányzóvá Horthy Miklóst.

Ugyanakkor ahelyett, hogy az erőszakkal fenyegetőző cigány ellentüntetőkkel szemben indult volna eljárás, a rendőrség a Szent Korona másolatát hordozó békés "gárdistákat" vegzálta – mondta Novák Előd.

Ebben a helyzetben ideje, hogy Horthy Miklós rehabilitációja után a Mi Hazánk zászlajára tűzze a Gárda rehabilitációját is – tette hozzá.

Gaudi Nagy Tamás, a Nemzeti Jogvédő szolgálat vezetője emlékeztetett arra: a rendőrök a "koncepciós eljárás" keretében arra hivatkoztak, hogy az érintettek félkatonai szervezetet idéző öltözete megfélemlítésre alkalmas.

Ugyanakkor nem léptek fel azok ellen, akik – megítélése szerint – kimerítették a közösség elleni izgatás tényállását azzal, hogy a megemlékezés résztvevőit "cigány hadsereggel" és megsemmisítéssel fenyegették.

A nemzeti jogvédő szerint a "gárdistának mondott személyek" öltözete nem merítette ki azt az öltözetet, " ami miatt gárdistának lehetne tekinteni őket". Vagyis az eljárás megalapozatlan – mondta Gaudi Nagy Tamás.

A sajtótájékoztatón a magyar gárda egyenruhájára emlékeztető öltözetben megjelent három "gárdista", azok közül, akiket vasárnap előállított a rendőrség.

Egyikük, Kunné Kerekes Marianna azt mondta, hogy hagyományőrzőként vettek részt a rendezvényen és a ruházatukon nem oroszlán (ez a feloszlatott Magyar Gárda egyik jelképe volt), hanem párduc szerepelt.

Egy másik előállított, Silip Norbert kifogásolta, hogy az igazoltatás közben csaknem arra kényszerültek, hogy a Szent Korona másolatát a földre tegyék.

Kérdésre válaszolva Gaudi Nagy Tamás azt mondta: az érintettek nem tagjai semmilyen gárda szervezetnek, ám azt semmi nem tiltja, hogy gárdista szemléletű emberek informális, hagyományőrző közösségekben szerveződjenek.

Novák előd, szintén kérdésre válaszolva úgy fogalmazott: a jobbikos pártszervezetek feloszlásának az az oka, hogy Jakab Péter a Jobbik új elnöke, "bevezette a proletárdiktatúrát" a pártban.

Forrás/Kép: MTI/Mohai

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.