2020. február 29-én megrendezésre került az I. Jogi Karok Médiumainak Országos Találkozója. Az első alkalom helyszínéül a budapesti Legfelsőbb Beeróság szolgált. Mint kiderült, az összejövetel kitalálója és főszervezője, a Media Iuris elnöke, Androvics K. Balázs volt, aki egy interjú keretében bővebben mesélt az ötlet megszületéséről is kivitelezéséről. Ebben az interjúban az is kiderül, hogy mely jogi karok fogadták el a meghívást és vettek részt az első ilyen találkozón, de előzetesen azt már elárulhatom, hogy a Media Iuris vloggerei és szerkesztői (köztük én is) természetesen részt vettek az eseményen, ahol sok új információval lettek gazdagabbak. INTERJÚ Mint a bevezetőben is kiderült, te vagy az esemény kigondolója. Mesélj egy kicsit arról, hogy mégis hogyan pattant ki az ötlet a fejedből, hogy összehozd a többi jogi kar médiacsoportjait egy találkozó erejéig?!

Feltöltő: media_iuris
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.