Valamennyi parlamenti párt egybehangzóan az iskolák hétfői bezárása mellett foglalt állást a koronavírus terjedése miatt a pénteki hétpárti megbeszélésen – közölte Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter újságírókkal.

Már a Fidesz is az iskolák bezárását sürgeti
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter (b) és Kocsis Máté, a Fidesz országgyűlési frakcióvezetője a hétpárti megbeszélés után az Igazságügyi Minisztérium ajtajában 2020. március 13-án. Valamennyi parlamenti párt az iskolák bezárása mellett foglalt állást. MTI/Mónus Márton

Mint mondta: ezt fogja a kormány felé tolmácsolni, és várhatóan 24 órán belül döntést hoznak.

Gulyás Gergely úgy fogalmazott: az operatív törzsnek van egy szakmailag megalapozott véleménye. Magyarországon a megbetegedések száma az egyik legalacsonyabb Európában, s önmagában ez talán nem indokolná az iskolák bezárását. Ugyanakkor azt is látják, hogy nagyon sokan nem érzik biztonságban a saját gyermekeiket, és ebben a helyzetben arra kell tekintettel lenni, hogy a védekezéshez úgy tudjanak hozzájárulni, hogy az Magyarország polgárai számára a lehető legmegnyugtatóbb legyen – mondta a miniszter.

Gulyás Gergely hozzátette: valamennyi parlamenti frakció azt a véleményt fogalmazta meg, hogy hétfőtől az összes iskolát zárják be. A kormány a frakciók álláspontjának ismeretében fog döntést hozni – rögzítette a tárcavezető.

Arra a kérdésre, hogy fizetés nélküli vagy fizetett szabadságra mennek-e adott esetben a pedagógusok, azt mondta: ha úgy döntenek, hogy hétfőtől nincs iskolai tanítás, akkor a törvények szerint a pedagógusoknak távolléti díj jár. Ennek összege megegyezik a fizetéssel – jelezte.

Ugyanakkor arra is kitért, hogy nagyon nehéz helyzetbe kerülnek, hiszen a tanévnek majdnem az egyharmada még hátra van. Az érettségi pedig az egyetlen kimeneti pont, tehát meg kell próbálni arról is gondoskodni, hogy a vizsgát le lehessen tenni.

Hozzátette: abban nagyjából egyetértés van az orvosszakértők között, hogy ez az egészségügyi válsághelyzet nem néhány hétig, hanem sokkal inkább néhány hónapig fog tartani. Nincs garancia arra, hogy mikor tudják újra kinyitni az iskolákat, ha a bezárás mellett döntenek, ezért gondolták, hogy válsághelyzetben, parlamenti demokráciában minden parlamenti frakcióval szükséges egyeztetni. A kormány számára az segítség, hogy ebben a kérdésben teljes az egyetértés – mutatott rá a tárcavezető.

Arról, hogy az iskolák bezárása az egyházi fenntartású intézményekre is vonatkozik-e, azt mondta: nem tudja elképzelni, hogy a kettőt külön kezeljék.

A miniszter további kérdésre válaszolva elmondta még: minden olyan kérdést érintettek a tanácskozáson, ami a védekezéssel összefüggésben van. Ez a második egyeztetés volt, és úgy tűnik, lesz a megbeszéléseknek egy kialakult rendje, hetente legalább egyszer, de lehet, hogy többször is fognak egyeztetni.

Harangozó Tamás, az MSZP frakcióvezető-helyettese azt mondta: az iskolák bezárása komoly eszköz a koronavírus-fertőzés terjedésének lassításában, elsősorban a tavaszi szünet előrehozásával és akár meghosszabbításával.

Már a Fidesz is az iskolák bezárását sürgeti
Lukács László György, a Jobbik, Harangozó Tamás, az MSZP, Szabó Tímea, a Párbeszéd, Schmuck Erzsébet, az LMP és Arató Gergely, a DK (b-j) országgyűlési képviselője a hétpárti megbeszélés után az Igazságügyi Minisztérium épülete előtt 2020. március 13-án. Valamennyi parlamenti párt az iskolák bezárása mellett foglalt állást. MTI/Mónus Márton

Szabó Tímea, a Párbeszéd frakcióvezetője szerint minden lehetséges megelőző lépést meg kell tenni. Fontosnak nevezte, hogy a pedagógusok megkapják bérüket, ahogy a gyermekekkel otthon maradó szülők is. Szólt annak szükségességéről is, hogy a hátrányos helyzetű gyermekeknek biztosítsák az étkezést.

Schmuck Erzsbébet, az LMP frakcióvezető-helyettese hangsúlyozta: a védekezéshez szükséges források biztosítása érdekében minél előbb be kell nyújtani a 2020-as költségvetés módosítását. Ezekben a pedagógusok és a szülők kieső bére után is támogatást kell biztosítani.

Arató Gergely, a Demokratikus Koalíció (DK) frakcióvezető-helyettese szerint a kormány dolga, hogy kidolgozza azokat az intézkedéseket, amelyek biztosítják a szülőknek az otthonmaradást. A pedagógusok tájékoztatását és teljes bérezését is szükségesnek ítélte. Kijelentette: elfogadhatatlan, hogy érintetteknek nem biztosítják a tesztelés lehetőségét.

Lukács László György (Jobbik) azt kérte a kormánytól, hogy "kapcsoljon nagyobb sebességre", és hozza meg a lehető legtöbb intézkedést a maximális biztonság megteremtése érekében.

14 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
csak úgy....
@ágimami: én még a délelötti viktornál tartottam,aki fizetetlenre küldte vóna öket.
ok,hogy jogellenes,de ma pld. azt olvastam,hogy komlón a pógármester az ellenzéki képviselöknek a rendkívüli helyzetre hivatkozva ,fölfüggesztette a fizetéseiket,ami szerintem szintén jogellenes.
Gauntlet
@ágimami: tesznek ezek a jogra! Olyan törvényt hoztak amiben törvény szerinti kifizetést függesztenek fel (!!!)
teuton
Nicsak bicsak! 2-3 napja meg azt harsogta moinden kormany altal fizetett szennylap (pesti stricik, vadbarmok, stb.), hogy ez milyen egy hiszti, a hatterhatalom meg a nyugati politikusok kitalacioja. Mostmeg megiscsak vilagjarvany ??? De gyorsan valtoznak a pavatancos velemenyek... De a gazdasagi zuhanas olyan nagy pofont adott, hogy a fal aja a masikat! A turismusnak kampo, a tözsde zuhan a szakadekba, a cegek veszteseget termelnek, tizezrevel lesznek megint olyan hitelesek, akik nem tudjak a kamatot es törlesztest fizetni, mert atverte öket a kormany a rozsas gazdasagi kilatasokkal!!!
kulabombaafityiszre
Mihelyst az élet kikényszerítette a handa-bandázás helyett a valódi döntéseket,azóta eszetlenül
kapkodnak össze-vissza.
ágimami
@csak úgy...: Én nem olvastam a komlói esetet, de szerintem ez is teljes mértékben jogellenes!!! (Persze attól még megléphetik a szemetek!!)
ágimami
@Gauntlet: Sajnos itt már semmi sem lehetetlen!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.