A gyanú szerint saját fia verte halálra otthonában Szilágyi Istvánt vasárnap reggel.

Szilágyi István-gyilkosság: egy vevő talált rá a holttestre – borzalmas látvány fogadta a helyszínen

A szerény körülmények között élő színművész felesége, Humenyánszky Jolán a tanúk elmondása szerint zokogva szaladt reggel fél nyolc után néhány perccel a házuk melletti kisboltba, ahol kérlelte a dolgozókat, hogy segítsenek neki, mert a fia, Péter bántja a férjét, és attól fél, hogy megöli – írja a Blikk.

A bolt tulajdonosa hívta a mentőket és a rendőrséget, míg az egyik vevő, Sándor úgy döntött, nem vár a hatóságokra, megpróbál segíteni.

Sándor elé borzalmas kép tárult, amint a nyitott kapun és ajtón berohant Szilágyiék otthonába, ahol mindent vér borított.

István a földön feküdt, súlyos fejsérülései voltak, oda sújthatott le a fia egy kalapáccsal, talán többször is. Lehajoltam hozzá, szólongattam, de nem is tudom, élt-e még

– emlékezett vissza a férfi, aki a színész fiát az ágyon ülve találta.

Csak nézett előre, majd hirtelen matatni kezdett valamit. Megijedtem, hogy bántani akar vagy újra nekiesne az apjának, ezért megszólítottam. Elindult felém és átöleltem, hogy lefogjam a kezét. Akkor láttam, hogy csupa vér mindene, az én kabátom is akkor lett véres.

Sándor mintegy tíz percig, a rendőrök érkeztéig tartotta szóval a férfit. Mint mondta, véres volt és izzadt, de egyáltalán nem tűnt ingerültnek.

A régi sérelmeit hajtogatta, hogy az apja húsz éve eltörte a hátát és hogy mennyit bántották őt korábban. Próbáltam nyugtatni, majd megérkeztek a rendőrök, és engem Szilágyi feleségével együtt bevittek kihallgatásra. Jolika nyugodt volt a kocsiban, lehet, sokkot kapott vagy fel sem fogta, mi történt. Úgy terveztük, mi ketten együtt jövünk haza, de Péter őrjöngeni kezdett a rendőrségen, alig lehetett lefogni, mintha valami rohama lett volna, ezért Jolika még maradt –idézte fel a Blikknek Sándor az emlékeit.

Cikk- és címlapkép: pixabay.com

15 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Joker
Xemét Kádár is benne volt mert nagyon jól tudta élnek e vagy holtak . Rohaggyon az is a pokolban .Ott fől a kondérban !!!
Joker
@Horizont: Akkor örvendj neki ,én nem örvendek sem annak sem ennek . Ez van :-(((((((((((((
Joker
Évtizedeken keresztül azt etették veled ,rothadó nyugat . :-(((((((((
Kimentem 82 ben szolgálati útlevéllel mint élsportoló ,
jelentem mi rohadtunk (nem kicsit ,nagyon ) nem a nyugat . Tudtad ezt ?
Joker
@Horizont: Az ami most itt van köszönő viszonyban sincsen az akkori nyugattal .Vagy is van . Nyugatbalkán !!!. :-(((((((((((((
Joker
@Horizont: 2010 ben felültünk a felcsúti pöcs játék kisvasútra miközben jegyet vehetnénk a nyugati TGV re is .
Na akkor most mi van ? Kinek van igaza az aktuálpolitikában ?
Joker
@Horizont: Évtizedeken keresztül azt etették veled ,rothadó nyugat . :-(((((((((
Kimentem 82 ben szolgálati útlevéllel mint élsportoló ,
jelentem mi rohadtunk (nem kicsit ,nagyon ) nem a nyugat . Tudtad ezt Pl ?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.