A májusi eset viszgálati szakasza a napokban ért véget, a rendőrség átadta az ügyészségnek az iratokat.

Állampolgári bejelentés érkezett a rendőrségre 2020. május 22-én, este arról, hogy Várpalotán egy ötfős társaság tagjai szóváltásba keveredtek egymással. A közterületen zajló vita tettlegességig fajult, és egy 25, valamint egy 34 éves helyi lakos dulakodni kezdett. Az idősebb férfi megütötte a fiatalabbat, majd egy bográcsállvánnyal bántalmazták egymást – olvasható a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság közleményében.

"A kiérkező járőrök a helyszínen elfogták a két személyt, majd előállították, és a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták őket. Ellenük garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja amiatt folyt büntetőeljárás.

A nyomozás vizsgálati szakaszában a Várpalotai Rendőrkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az ügyben keletkezett iratokat átadta az illetékes ügyészségnek"

-áll a közleményben.

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

tudode
Tapintható az állampolgárok fusztráltsága, tetézve az ellentmondáSOKKAL teli járvány tájékoztatással!

.
Ma már a vírussal kapcsolatban is elhangozhat az, hogy ""vírustagadó""", miközben mindenkinek egy zabszem nem férne el a kimenetében, bármilyen billogot ragasztanak egymásra, csak úgy!
hidip
Szeretne lányt találni egy éjszakára? Üdvözöljük - 3sex.club/propeller

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.