Önkéntes formában visszavezetnék a fiataloknak a lehetőséget arra, hogy kapjanak katonai, egészségügyi, katasztrófavédelmi kiképzést. Székely Sándor: Arról van szó, hogy egy önkéntes ösztöndíjjal megtámogatott program keretében lehetővé tennénk, hogy 18 életévüket betöltött emberek fél évig kaphassanak katonai, egészségügyi, és egyéb kiképzést. Magyarország nemcsak Budapest belvárosából áll. Attól, hogy elkényeztetett soha fel nem növő gyerekek, akiknek mindent szabad, nem szeretik a kötöttséget, vagy felelősségvállalást másokért, még Magyarországra tömegével van szüksége olyan emberekre, akikre lehet számítani ha baj van. Ha árvíz van, ha meg kell védenie a barátait, vagy esetleg életet kell mentenie, mert kevés az ápoló. Azt akarjuk elérni, hogy a magyar társadalomban erősödjön az összetartás. Hogy az egyes társadalmi osztályokban nevelkedett fiatalok legalább fél évre találkozhassanak, ismerkedjenek, vegyüljenek. Természetesen nem a szívatásra építenénk a rendszert...

Forrás: muon.hu
Feltöltő: igenszoli
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.