Egy 35 éves férfi és a 43 éves nő ismerőse 2021. március 16-án 3 óra 30 perc körül, az M1-es autópálya egyik pihenőjében lévő shopban vásárolt. A férfi és a nő kis idő elteltével kiment a vásárlói térből.

Bedrogozva, a forgalommal szemben hajtott, betörte egy benzinkút boltjának ajtaját egy zavart férfi az M1-esen

Fotó: Police.hu

Mindketten zavartan viselkedtek, a férfi váratlanul beült az autójába, és a járművel nekihajtott a shop bejáratának. Ezt követően a töltőállomás területét elhagyta és a behajtani tilos jelzőtábla ellenére – a Győr felé vezető oldalra – a menetiránnyal szemben felhajtott. A továbbiakban a leállósávon közlekedett Budapest felé.

A járőrök, a baleset elkerülése érdekében az autópálya forgalmát lassították. A 35 éves ácsi lakos Tata térségében megállt egy pihenőben, ott igazoltatták a rendőrök.

A nőt és a férfit is előállították, a velük szemben alkalmazott kábítószerteszt pozitív eredményt jelzett.

A két személy ellen kábítószer birtoklása vétség miatt indult büntetőeljárás. A rendőrség ezen kívül még közúti veszélyeztetés miatt indított eljárást, valamint vizsgálja, hogy a járművezetés bódult állapotban bűncselekmény megvalósult-e.

A Police.hu szerint a pályatesten történt esemény során anyagi kár nem keletkezett, személyi sérülés nem történt.

Forrás: Police.hu

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

istván irén
Akkor most minden fiatal jogosítványát el kell venni?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.