Fontos figyelmeztetést küldött az infektológus főorvos. Most mindenkinek nagyon kell vigyáznia, be kell tartani a szabályokat! " - jelentette ki a főorvos, hozzátévea húsvét időszaka különösen veszélyes, mivel a fertőzés a családokban, olyan helyeken történik, ahol az emberek nem hordanak maszkot.
Forrás:
infostart.hu
Feltöltő: voltmárjobbis
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Ne mondja már ez a fasz, hogy majd húsvétkor lesz inkább a veszély!
Aki eddig vásárolni járt, az ugyanúgy elvihette haza a vírust, mint húsvétkor fogja.
Nem csak a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa, hanem Hepar Kft.-ben tulajdonos: ott 50 százalék feletti részesedése van. Ez a cég 2019-ben 18,5 milliós bevételt hozott, de összességében még így is némi veszteséggel zárta azt az évet.
Csak úgy. Sehol nincs merkelyvel szemben amyúgy, de majd most biztos felfut a cége.
Merkely:
Merkelyék 2019-ben 84 millió forintos osztalékot is ki tudtak fizetni maguknak.
Maga a cég egyébként természettudományi és műszaki kutatást, fejlesztést végez, de tevékenykedik oktatásban és járóbeteg-ellátásban is.
Ezen felül Merkely a többségi tulajdonosa a Merkely-Cardiosport Kft.-nek, ami a saját tulajdonú ingatlanok adásvétele mellett sporttevékenységgel, oktatással, kutatással és járóbeteg-ellátással is foglalkozik, és aminek 2019-es 50,3 millió forintos bevétele „48 millió forintos profithoz volt elég”.
Érdekesség az mfor szerint, hogy a cégnek 2019-ben volt bevétele a multinacionális AstraZeneca vállalatcsoporthoz tartozó AstraZeneca Kft.-től is:
Merkelyék 2018-ban és 2019-ben 350 ezer, illetve 700 ezer forint értékben adtak tanácsot az AstraZeneca Kft-nek.
Ahogy az mfor írja: Merkely „még három társaságban érdekelt: a 2019-ben alapított 3D Guide Kft.-ben, a 2017-es születésű Chemical Agent Invest Zrt.-ben (nincs bevétel), valamint a 2020 augusztusában életre hívott Techstream Lab Kft.-ben”.