A Farm VIP műsorvezetője március 15-én gyújtotta fel a fivére, Gáspár Győző háza mellett található nádast. 

A Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság a Blikkel korábban azt közölte, hogy a helyszíni vizsgálat során nem látták okát, hogy eljárást indítsanak. A lap most úgy tudja, hogy mégis elindult az eljárás az ifjabbik Gáspár fivér ellen. 

Az ügyben a hatósági eljárás folyamatban van

– írta a katasztrófavédelem sajtóosztálya.

Zsolti korábban maga ismerte el, hogy ő gyújtotta fel a nádast, mivel gyermekei allergiásak rá, Győzőék azonban halálra rémültek, amikor észrevették, hogy pár méterre az otthonuktól felcsaptak a lángok.

A FEM3 Café hétfő délelőtti adásában Gáspár Evelin és Gáspár Zsolti mesélnek majd az Ázsia Expressz 2-ben szerzett...

Közzétette: Ázsia Expressz – 2019. szeptember 29., vasárnap

Biztos felment nála a pumpa, azért csinálta ezt. Megijedtünk, nagy szél volt, féltünk, nehogy a ház felé fújja a lángokat, ráadásul hiába is akartuk volna mi magunk eloltani, a kerti csap el van zárva télen, esélyünk se lett volna

– mondta korábban feldúltan Evelin.

Ha az eljárás végén megállapítják, hogy Gáspár Zsolti jogszabályt sértett, mélyen a zsebébe kell nyúlnia, sőt, még büntetőügy is lehet a nádas felgyújtásából

– mondta a lapunk által megkérdezett jogi szakértő.

Ilyen esetekben a tűzgyújtás körülményei azok, amelyek miatt szabálysértés állhat fenn. Ha a tűz megfékezéséhez külső beavatkozás, adott esetben például tűzoltóegység bevonása is szükséges, a pénzbírság akár hárommillió forint is lehet, de a kisebb bírság is több százezer forintra rúghat. Amennyiben vagyoni értékű javakat, lakóépületet, emberi vagy állati életet is veszélyeztetett a tűz, már garázdaságról is beszélhetünk, amely viszont büntetőjogi eset

– magyarázta dr. Szilágyi Roland ügyvéd.

Forrás: blikk.hu

Címlapkép: Facebook/Ázsia Expressz

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.