Áder János néhány nappal ezelőtt mentette fel Korom Ferencet, a honvédség eddigi parancsnokát. Most pedig már az is megvan, ki követi őt a poszton.

Máris megvan, ki váltja Korom Ferencet a honvédség élén
Fotó: MTI/Vasvári Tamás

A honvédelmi miniszter, Benkő Tibor a Magyar Honvédség parancsnoksága hétfői székesfehérvári, rendkívüli állománygyűlésén bejelentette, hogy Ruszin-Szendi Romulusz vezérőrnagyot javasolta a Magyar Honvédség parancsnokának – közölte a 24.hu.

Korom Ferenc egészen váratlanul távozott a honvédség éléről, majd később azt írta a minisztérium, hogy maga kérte a felmentését. Az egykori parancsnok azzal indokolta a távozását, hogy az új feladatok más típusú vezetőt kívánnak meg.

Utódja, Ruszin-Szendi eddig a Honvédelmi Minisztérium helyettes államtitkára volt. Érdekesség, hogy egy nappal Korom távozása után jelent meg a határozat arról, hogy Ruszin-Szendit felmentették a helyettes államtitkári posztról más, fontos megbízatására tekintettel. Most vált világossá, hogy a két lépés összefüggött.

Forrás: 24.hu
Fotó: MTI/Vasvári Tamás

11 hozzászólásarrow_drop_down_circle

dr. prédikátor
CSALÓDTAM!!!én azt hittem hogy az orbán gazsi gyereket nevezik ki!!!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Kapanyél
Ugyan mekkora aljasságra készülnek, amit már Korom Ferenc gyomra se bírt megemészteni!
Eladott Ország
@Kapanyél: ma, 17:29 ◘ Ne feledjük a bűnöző román ( többgenerációs) cigány bármire képes, hogy a hatalmat és a több milliárdos lopott vagyont megtarthassa!
csak úgy....
@CsipkeRózsa: orbán pociján már szabad szemmel látható,hogy lölö a hübér úr gyarapodik és terjeszkedik! -talán a korom tett egy humorosnak szánt felelötlen kijelentést ,hogy ki köne öket kormolni, vagy csak a puncsot puccsnak érthették az államvédelmisek..,orbanisztánban a nagy has már nem kizáró ok, inkább egy jelenség! :) már alig várom az elsö köztéri orbán szobrot! :)
Eladott Ország
@jesz: ma, 16:14 ♠ Húzza ki magát! Utálom a pocakos katonákat! Jó nagyot rá kellene ütni a belére hogy még a szeme is kiugorjon! Tolvaj gazember! Keresztül menne rajta az úthenger, hólyagpapír lenne belőle , pedig zsírpapírt várnánk!
scontent.fbud10-1.fna.fbcdn.net/v/t1.6435-9/103139107_874697183010190_1314622919351932681_n.jpg?_nc_cat=101&ccb=1-3&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=X_FLf6p0niIAX9ybDX6&_nc_ht=scontent.fbud10-1.fna&oh=7d9f319c692a52914e19733e2de38495&oe=60DA8471

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.