VeszpremPresszo.hu - Mit veszíthetünk?

Közel két éve, hogy „Mit nyerhetünk?” címmel véstem merevlemezre a bajnokság – nagy rivális Szegeddel szembeni – elvesztése utáni gondolataim. Akkor a veszprémi szurkolók általános pesszimista hangulatát próbáltam egy kicsit javítani lappangó optimista morzsáimmal. Ezúttal napoknak kellett eltelnie, hogy klaviatúrát ragadjak, és mint a cím is sugallja, nem vagyok bizakodó hangulatban, de egy reménysugarat mégis látok. Egyetlen esélyünk volt. Képtelenség felvenni a versenyt a mi költségvetésünk többszörösével gazdálkodó német és spanyol élklubokkal. Hiába szeretik nálunk ugyanannyian – ha nem többen – a kézilabdát, itt nincs annyi pénz, nem olyan erős a gazdaság, és a hazai médiát is inkább az igénytelen bulvár érdekli, mintsem hogy világszerte elismert sportolókat mutasson be potenciális példaképként. Legjobbjainkat nem tudtuk megtartani – kivéve Carlos Reinaldo Enrique Istenkároly Csárli Perezt –, a nálunk világválogatottá váló játékosok anyagi boldogulásukat tőlünk nyugatabbra találták meg. Nem tehettünk mást, fiatal, tinédzser tehetségeket kellett felkutatnunk a Balkánon és Kelet-Európában, majd a kiválasztottakat tesztelni, figyelni, és amennyiben érdemesek rá, hosszú távra – 3–5 éves szerződésekkel – magunkhoz kötni őket. Közben imádkozni azért, hogy ne sérüljön meg, ne kallódjon el, ne szálljon el a hírnévtől, ne érje autóbaleset, ne tépje le a kerítés az ujját, ne váljon alkoholistává, ne törje el a kezét dühében, ne szokjon a füves pipára, és hogy ne keveredjen véletlenül bosszúszomjas alvilági bandák útjába.