az a bizonyos vetület. Az, hogy a személyes politikai gesztus következményének a viselése már nem annyira szimpatikus, mint a végrehajtása. Ami valójában éppen azt a következménynélküliséget üzeni, ami miatt az eddigi „elszámoltatások” lózungjait életre hívta. Ha tetszik, akkor leegyszerűsítve Szabó Tímea, aki Karácsony Gergely pártjának a frakcióvezetője, azt üzeni, hogy „én csinálok, amit gondolok, de a következmény a Tietek”. Ami alig különbözik attól, csak kicsiben, hogy „összeveszek az Unióval, de az áthidaló hitelt, majd fizessétek ki Ti”. Összességében pedig csak erősíti azt, hogy a mai magyar politika egy olyan bennfentes játék, ahol személyes kockázatot senki sem vállal, és a nép, illetve a követők fizetik a számlát. Pártfüggetlenül. Mindenkiét. S aztán a politikusok egy része is kerek szemekkel csodálkozik, hogy az emberek közel harmada szarik az urak és úrhölgyek politikai játékaira a közvetített személyes példák alapján.
Párbeszédüzenet: Akciózok, fizessetek
Forrás:
endresy.blogspot.com
Feltöltő: GeoCravker
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Katasztrofális körülményekről panaszkodnak az úszók
- Elázott zenészek, menekülő nézők, megalázott sportolók az olimpia nyitóünnepségén
- Lady Gagát még megvárta az eső a párizsi olimpia megnyitóján, utána viszont elkezdett szakadni, de ez senki kedvét nem tudta elvenni
- Fotón mutatjuk, mit okozott a párizsi légtérzár az olimpiai megnyitó alatt
![Lázár János elnézést kért, és nagy bejelentésekkel készül augusztusban](https://propeller.hu/images/cikk/2024_07/lazar-janos-mti-mathe-zoltan.jpg)
Itthon
- 2024. July 26., 21:48
Lázár János elnézést kért, és nagy bejelentésekkel készül augusztusban
![Végre valami nálunk olcsóbb, mint a szomszédos országokban – Irigykedhetnek ránk](https://propeller.hu/images/cikk/2024_07/benzinar-02.jpg)
Itthon
- 2024. July 26., 21:30
Végre valami nálunk olcsóbb, mint a szomszédos országokban – Irigykedhetnek ránk
![Semjén Zsolt jót humorizált a nem működő kórházi klímákon, aztán hozzátette: "a magyar betegek élete nagyon fontos dolog"](https://propeller.hu/images/cikk/2024_07/semjen-zsolt-mti-veres-nandor.jpg)
Itthon
- 2024. July 26., 20:59
Semjén Zsolt jót humorizált a nem működő kórházi klímákon, aztán hozzátette: "a magyar betegek élete nagyon fontos dolog"
További ajánlatok
![Virágzik a drogbiznisz Magyarországon – Újabb két helyszínen kattant a bilincs a drogkereskedők csuklóján](https://propeller.hu/images/cikk/2024_07/letartoztatas-rf.jpg)
Itthon
- 2024. July 26., 16:57
Virágzik a drogbiznisz Magyarországon – Újabb két helyszínen kattant a bilincs a drogkereskedők csuklóján
![Kokaincsempészt fogtak Röszkénél a pénzügyőrök](https://propeller.hu/images/cikk/2024_07/nav.jpg)
Itthon
- 2024. July 26., 14:14
Kokaincsempészt fogtak Röszkénél a pénzügyőrök
![„VV Fanni vérző holtteste volt a csomagtartóban” – állítja a nyomozó – Újabb megdöbbentő felvétel került elő a gyilkosságról](https://propeller.hu/images/cikk/2024_07/vvfanni.jpg)
Szórakozás
- 2024. July 26., 08:43
„VV Fanni vérző holtteste volt a csomagtartóban” – állítja a nyomozó – Újabb megdöbbentő felvétel került elő a gyilkosságról
1 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Új hozzászólás