Vádat emelt a Kiskőrösi Járási Ügyészség egy férfi ellen, aki azzal fenyegetett meg egy kiskőrösi háziorvost és asszisztensét, hogy megöli őket, mert nem írták fel neki a kért gyógyszereket.

Megfenyegette háziorvosát és asszisztensét egy férfi Kiskőrösön

Schmidt Gábor, a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség szóvivője kedden az MTI-vel közölte, hogy a férfit közfeladatot ellátó személy elleni erőszakkal vádolják.

A vádlott élettársa szeptember végén kereste fel a kiskőrösi háziorvosi rendelőt, hogy gyógyszereket írasson fel, de az asszisztens azt mondta, csak azokat a gyógyszereket kérheti, amelyeket már korábban is felírtak. A vádlott élettársa kiabálni kezdett, majd közölte, rendőrségi feljelentést tesz.

Később a vádlott – élettársával együtt – újra megjelent az orvosi rendelőben, ahol a férfi előbb az asszisztenst szidalmazta, majd rányitott az éppen beteget vizsgáló orvosra, akit kiabálás közben azzal fenyegetett meg, hogy megöli.

A férfit végül az orvos, egy beteg és az élettársa nyugtatta meg.

A büntetett előéletű, visszaesőnek minősülő férfi ellen végrehajtandó börtönbüntetés kiszabását indítványozza az ügyész.

Forrás: MTI

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.