Bármi is történik az áprilisi választáson, európai parlamenti képviselő marad Dobrev Klára.

Az biztos, hogy Dobrev Klára EP-képviselő marad, bármi is történik április 3-án

Fotó: MTI/Mohai Balázs

Márki-Zay Péter arra kérte Gyurcsány Ferenc feleségét, hogy legyen a második az ellenzéki pártok közös listáján – ez derült ki abból az interjúból, amelyet a Jelen hetilap készített Dobrevvel.

A DK politikusa határozottan jelezte, hogy kőbe van vésve Márki-Zay Péter miniszterelnöksége. Ha megvan a parlamenti többség, őt fogjuk megválasztani – mondta Dobrev Klára.

Arról is szó esett, hogy a választásokra való felkészülésben mennyire szoros az együttműködés a Márki-Zay vezette csapat és a DK között.

Erről Dobrev annyit mondott, hogy

„Márki-Zay Péternek az volt a kérése, hogy a pártok elsősorban a saját egyéni körzeteikkel foglalkozzanak, ennek mi eleget is tettünk. A DK a saját 32 egyéni jelöltjére koncentrál. De most egyre több kérés fut be, hogy másutt is segítsünk be, amennyire lehet, ennek is eleget fogunk tenni.”

Hozzátette azt is, hogy

„mi azt szerettük volna, hogy egy nagy közös kampány legyen miniszterelnök-jelölttel és egyéni jelöltekkel. De tudomásul kell vennünk, hogy az előválasztáson más győzött, más koncepció, más egyéniség, más kampánystratégia. Nekünk ezt kell követnünk, és mi ebben nagyon fegyelmezettek voltunk. Az volt a kérés, hogy a pártok az egyéni jelöltjeikre koncentráljanak, az országos kampányt pedig a miniszterelnök csapata fogja szervezni. Ez is történik.”

Forrás: 24.hu

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.