Február 17-én mutatják be az ellenzék választási programját – erről beszélt Márki-Zay Péter a Partizán vasárnap esti műsorában – szemlézte a Telex.hu. Az elmúlt hetekben-hónapokban jó pár részletet megosztottak már a programból, de mostanáig még nem öntötték egységes formába.

Márki-Zay: "Putyinnak voltak olyan kérései Orbán felé, amit még Orbán sem volt hajlandó vagy nem volt képes teljesíteni.”

Fotó: JOHN THYS / AFP

A program legfontosabb elemei között említette az ellenzéki miniszterelnök-jelölt az infláció megfékezését, az európai integráció erősítését, valamint a felesleges látványberuházások leállítását is. Kormányváltás esetén három olyan területen adnának azonnali béremelést, ahol Márki-Zay szavai szerint „a rendszer összeomlásával fenyeget a szakemberhiány”. A pedagógusok, rendőrök és egészségügyi dolgozók fizetését emelnék meg. Ennek mértékéről pontos számot nem akart mondani, úgy fogalmazott, addig fogják emelni, amíg az elvándorlás és pályaelhagyás nem áll meg ezeken a területeken.

„A legfontosabb követelésünk, hogy ne legyünk következmények nélküli ország”

– fogalmazott Márki-Zay a beszélgetés egy későbbi pontján. Polt Péter legfőbb ügyész leváltását az egyik legfontosabb célként határozta meg.

„Kétharmad nélkül is ki lehet mondani, hogy Polt Péter kinevezése alkotmányellenes volt”

– jelentette ki az ellenzék miniszterelnök-jelöltje, aki szerint azonnal le kell váltani a legfőbb ügyész. A hatpárti koalíció érdekében áll Márki-Zay szerint, hogy ne legyenek bűnözők a parlamentben, akiket jelenleg Polt véd. Azt szeretné, hogy rendes eljárásban a bíróság mondja ki a bűnösségüket, és csukják őket börtönbe. Márki-Zay szerint jó pár időközi választás lehetne így, ahol ellenzéki győzelemmel még könnyebben biztosítható lenne a jövőben az ellenzék kétharmados többsége.

Eddig egyedül Hadházy Ákost nevezte meg a lehetséges miniszterei közül, a zuglói képviselőjelölt az elszámoltatást felügyelné a következő kormányban. Most Márki-Zay annyit mondott, önálló minisztériuma lesz az oktatásnak, az egészségügynek és a zöld ügyeknek.

Megkérdezték Márki-Zayt, hogy kormányváltás után mit kezdene három nagyobb beruházással: a Fudan Egyetem budapesti kampuszával, a Budapest-Belgrád vasútvonallal és Paks2-vel. A miniszterelnök-jelölt szerint vakmerőség lenne kijelenteni, hogy felmondják ezeket a szerződéseket, amíg nem ismerik a részleteket. Meg kell előbb nézni, hogy milyen szankciók vonatkoznak a szerződés felbontására, és nem jelent-e nagyobb hátrányt az országnak – mondta. Jelenleg ezek titkosítva vannak, de kormányváltás esetén feloldanák.

Nem leszünk Putyin és a kínai kommunista párt gyarmata

„Míg Orbán Viktornak van elkötelezettsége Putyin felé, nekünk nincs. Mi az Európai Uniót és a NATO-t tekintjük szövetségeseinknek” – mondta a magyar-orosz kapcsolatról és a miniszterelnök moszkvai látogatásáról Márki-Zay. Komoly feszültséget látott Putyin és Orbán között. Nem csak a hosszú asztal szimbolizálta ezt a miniszterelnök-jelölt szerint, hanem az a jelenet, ahogy a sajtótájékoztató végén Putyin faképnél hagyta Orbánt.

„Gyanús nekünk, hogy Putyinnak voltak olyan kérései Orbán felé, amit még Orbán sem volt hajlandó vagy nem volt képes teljesíteni.”

Ha Magyarország következetesen azt az álláspontot képviseli, hogy mi a NATO és az Európai Unió tagjaként kiállunk Ukrajna területi integritása mellett, akkor hasonló konfliktusba még elven sem kerülhet Magyarország – folytatta Márki-Zay. „Mi Magyarország szuverenitását komolyan vesszük. Nemcsak Brüsszelnek nem akarunk gyarmata lenni, de Putyinnak és a kínai kommunista pártnak sem, akiknek Orbán mindig alávetette a magyar érdekeket szégyentelen módon.” Márki-Zay támogatná Ukrajna felvételét a NATO-ba, és minden segítséget megadna Ukrajnának, amit a NATO megenged.

Arra, hogy az ellenzéki jelölt hogyan vélekedik a választási rendszerről, illetve az ellenzék esélyeiről, a Telex.hu cikkében kaphatnak választ. 

Forrás: Telex.hu 

14 hozzászólásarrow_drop_down_circle

sgl
Az eü dolgozók bérének nyugati szintre emelését 2010-es kampányban igérte a feclsuti sperma.
Hányszor is hallottam számon kérni? EGYSZER SEM!
ki a hülye???
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Rizikó
@Clavigo: Értelmezd a szavakat te fogyatékos!
ómió
Na! Maki efftárs "efftársi összeköttetései" máig is a Kremlig nyúlnak?
KisTehen
@ómió: igazat mondott orbán

kisnyilas alsó, vörös mellény és szivárványos kitűző
KisTehen
a végén mindig igaza lesz orbánnak

HAHAHAHAHAHA
Yoda69
@Rizikó: "Ismerjük a globalofasiszta, bankár, spekuláns kasztot, amelyik Amerikát uralja"

Példát!
Nagy a pofad ha hazudni kell, de tenyeket nem tudsz mutatni.
Rizikó
@Yoda69: Tényleg? Kinek a kezében van a FED? Előbb gondolkodj, aztán szólj fasiszta bérenc!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.