Aggodalmát fejezte ki Jane Goodall a fakitermelést könnyítő kormányrendelet kapcsán – áll a GreenDependent közleményében.

Jane Goodall üzent a Fidesznek a fák kivágásáról: "Védjétek meg az erdeiteket!"

Fotó: Fabrice COFFRINI / AFP

Augusztus 17-én, szerdán 6 órától a budapesti Széchenyi István téren, az MTA épülete előtt tart tiltakozást több természetvédelmi szervezet, köztük a Jane Goodall Intézet. A világhírű primatológus a tüntetés kapcsán készített videóüzenetet, amelyben ezt mondta:

„Nagyon megdöbbentett, hogy olyan jogszabályok meghozásáról hallottam, amelyek lehetővé teszik a fák kivágását még a védett magyar erdőkben is”

A szakember elmondta azt is, hogy a fák kivágásával a fajok élőhelye elpusztul, az ökoszisztéma pedig összeomlik.

"Gyermekeitek jövője érdekében arra kérlek benneteket, hogy tegyetek meg mindent az értékes erdeitek védelmében"

- tette hozzá a videóban, amit a 24.hu szemlézett.

Forrás: 24.hu

22 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Néro2
Értem én de az itt vegetáló emberek miatt mikor üzensz ? Nem tom' csak kérdem te még azt sem.
ómió
De, amikor a "junijód" kiírttatta volna velünk az összes akácosunkat, mintha intenzíven kusikáltál volna!!!
csipetke
Háát. ha már Goodall üzent,akkor a fidesz idiotizmusa, balf@szsága, már a Holdról is látszik. Ez van,ha a miniszterelnök pofára válogatja össze a kormányát, ---ebből a szerencsétlen bandából nemigen ért egyik se semmihez---és nem az illető szakértelme volt a szempont. Így hát, a következő négy évben is a béka segge alatt lesz az ország, ahova orbánnak sikerült lekormányoznia 12 év kemény munkájával...Ha az IMF-hez fordul orbán hitelért,mert másképp nem fog boldogulni viktor putyinovics, az ő feltételük ebben az esetben a miniszterelnök,és az MNB elnökének a lemondása. Kiváncsi vagyok,hogy a fidesz,orbánnal az élen meddig fog vergődni,mint a hal a szatyorban?
jesz
csókolom a kisztihandját, mi védjük az erdeinket, csak eső nincs, ezért a talajvíz-hiány visz mindent...ha teccene intézni valamit...ha felvenné a kapcsolatot Greta Thunberg kisasszonnyal, ő segítene néhány ötlettel...
csak úgy....
remélem,hogy az itteni cinikusok és kételkedök megérik a totális klímakatasztrófát,ami nem fog sokáig váratni magára!
csipetke
@Maccska: 13:18 Belőled nem a hülyeség dől, te alapból az vagy. Gondolod, magamtól írtam? Róna Péter,közgazdász,egyetemi tanár mondta, aki nyilván abszolut tisztában van az ilyen dolgokkal. Nincs ezen mit szépíteni,orbán vitte nyakig szarba az országot. Nem kellett hozzá se háború,se semmi más. Ehhez különös érzéke van, hogy seggfejekkel vegye magát körbe., mert legalább ha 1-2 normális figura lenne köztük, akik normális tanácsot adnának.
csak úgy....
@Maccska: tibim,te gondolkodásra képtelen,buták butábbikja,ne reménykedj !
-a hülyék,mint te,egyre korábban halnak!
verőce21
@csak úgy...: Megint vinnyogsz patkány?
csak úgy....
@verőce21: @Maccska: ti,valahogy kiegészítitek egymást.. :)
már csak azt kell eldöntenem,hogy közületek melyik a nagyobb seggfej! :)
-nehéz dolgom lesz...
verőce21
@csak úgy...: Úgy tűnik, Te vagy Laci, te bizony...!
csak úgy....
@verőce21: gyöztél kedves barátom! -különben mindíg is bíztam benned és a tehetseggedbe! :) te seggfejek bajnoka..
verőce21
@csak úgy...: Mert te ehhez még nem elég nagyfiú te idióta.
Clavigo
@Maccska: @verőce21: Gondolom, ti tesók vagytok,,,Shikari meg az apátok..( ha csak át nem operálták már azt hülyét )
csak úgy....
@verőce21: örülök,hogy elégedett vagy a döntésemmel, te fö-fö idióta! :)
baxod,lassan szégyenlem magam,hogy leállok dedóskodni egy bárgyú marhával!
azt hiszem,hogy föl kell adnom a neveléseddel,te egy gyógyíthatatlan idióta! :)
-ha legalább valami értelmet,humort vinnél bele a siralmas mutatványidba,de te még arra sem vagy képes,csak az ostobaságaidat hajtogatod.
unlak,te buta pötsc!
verőce21
@Clavigo: Te hogyan állsz az operációddal, te homár?
fergeteg
Vén Picsa ! A cigánynak legalább gallyal kellene fűteni nem kocsigumival.
csak úgy....
@verőce21: hála az istennek! :) -akkor most játszhatsz a pötschöddel...
verőce21
@csak úgy...: Mehetsz végre a csattogó szárnyú lepkéddel játszani, seggfej...!
Clavigo
@csak úgy...: Szegény @verőce21: - nek a homlokába operálták... Azért tükör előtt megy neki a játék ..
csak úgy....
@verőce21: nálad még azok is szórakoztatóbbak! -te dög unalom völgye.. :)
verőce21
@csak úgy...: osztogatod az igencsak kevés eszed?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.