Szombat 0 órától az egész ország területén harmadfokú hőségriasztás lépett érvénybe, melyet az országos tisztifőorvos egészen szerda éjfélig rendelt el.

Erős zivatarok zárhatják a kánikulát – ekkor érkezhet a frissülés
Fotó: MTI/Varga György

Az Időkép előrejelzése szerint szombaton szinte zavartalan lesz a napsütés, délután 30-35 fok között alakul a csúcshőmérséklet, legfeljebb az Északi-középhegységben maradhat 30 fok alatt a hőmérséklet.

Vasárnap marad a napos idő, de az északnyugati határ közelében késő délután néhol zápor, zivatar előfordulhat. Hajnalban 15-23 fokra, napközben 32-37 fokos kánikulára készülhetünk.

Hétfőn egy újabb front érkezhet, elszórtan hozhat záport, zivatart az északi, északnyugati tájakra. Trópusi éjszakák jönnek, sok helyen alakulnak 20 fok körül a minimumok. Délután pedig 31-38 fokos forróságra készülhetünk, délen lesz a legmelegebb.

Kedden a napos, gomolyfelhős időben csak néhol fordulhat elő zápor.  Napközben 31-37 fok valószínű.

Szerdán a megnövekvő gomolyfelhőkből már nagyobb eséllyel alakulhatnak ki elszórt záporok, zivatarok. Az északias szél néhol megélénkül, zivatarok környezetében viharos lökések lehetnek. Délután 30-36 fokra van kilátás.

Az előrejelzés szerint szerdán erős zivatarok is kialakulhatnak hazánk légterében.

Forrás: idokep.hu

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.