Elérte hazánkat az a hatalmas esőzés, amire számítani lehetett, emellett szél és kettős fronthatás fűszerezi a napot.

Friss: figyelmeztetés az egész országra – Szakadó eső, erős szél, kettős fronthatás

Ma szinte országszerte kell számítani esőre, záporra. A déli óráktól az érkező hidegfront mentén zivatarra is van esély. A nap folyamán az ország északi felén jelentős csapadékmennyiség is hullhat. Továbbá sokfelé viharos (>60 km/h), sőt erősen viharos (>90 km/h) széllökések is várhatók. A mai csúcsérték tág határok, 12 és 24 fok között változhat, a déli, délkeleti tájakon mérhetjük a magasabb, míg a tartósan csapadékos, felhősebb részeken az alacsonyabb értékeket

- közölte Facebook-oldalán az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Pénteken erősen felhős, vagy borult lesz az ég, és országszerte várható kiadós eső, zápor. Délután zivatarok is lehetnek. Némi napsütés délen, majd délutántól északnyugat felől várható. Az északnyugatira forduló szél többfelé megerősödik. 14 és 20 fok között alakul a hőmérséklet

- számolt be a Köpönyeg.hu.

Szombaton sem búcsúzhatunk el a csapadéktól, változóan felhős időre számíthatunk, délelőtt több napsütéssel. Elszórtan alakul ki nyugat felől újabb eső, zápor. 17 fok körüli értékeket mérhetünk.

Vasárnap pedig a párát felváltja a reggeli köd, északon, északkeleten tartósabban rétegfelhős, párás időre van kilátás; míg máshol fátyolfelhők szűrte napsütés is valószínű. A déli szél megerősödik. Északkeleten 13, máshol 20 fok körül várható a csúcsérték.

A frontok sem kímésnek bennünke, kettős fronthatás terheli szervezetünket. A melegfrontra érzékenyekre gyakorol kifejezettebb stresszt az időjárás. Sokaknál jelentkezhet fejfájás, fáradtságérzet, álmatlanság, csökkenhet a teljesítőképességük. A szív-és érrendszeri betegeknél gyorsabbá válhat a szívműködés, emelkedhet a vérnyomás, emiatt is nőhet a vérzésre való hajlam (agyvérzés) és gyakoribbá válhatnak az embóliák, vérrögös elzáródások (szívinfarktus). A megfigyelések szerint a hidegfrontra érzékenyeknél a görcsös panaszok fokozódnak, egyre erősödő fejfájás alakulhat ki, valamint a stroke kialakulásának kockázata is fokozottabb lehet. A sok napsütés pozitívan befolyásolja hangulatunkat, ezért ajánlott kihasználni a kellemes időjárást és minél több időt a szabadban tölteni

- tette hozzá a Köpönyeg.hu.

Forrás: Met.hu

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.