Valószínűleg megbánta már a magyar kormány, hogy mégis beszállt az Európai Bizottság harmadik vakcinavásárlási szerződésébe, amelyet 2021-ben kötöttek a Pfizer/BioNTechkel – írja a HVG.

 Orbán és miniszterei két éve Canossát jártak érte, most mégsem akarják kifizetni a vakcinákat
A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor kormányfő (j) telefonon megbeszélést folytat Hszi Csin-ping kínai elnökkel a Karmelita kolostorban 2021. április 29-én. Balról Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

Egy belga bíróságon ugyanis éppen annak a 3 millió dózis Pfizer-oltásnak a sorsáról zajlik a per, amelyet Orbán Viktor meg sem akart rendelni, majd az utolsó pillanatban mégis meggondolta magát.

A perről először a brüsszeli Politico adott hírt, a portál a birtokába került bírósági dokumentumokra hivatkozva írt arról, hogy a Pfizer, valamint a céggel partnerként dolgozó BioNTech beperelte a magyar államot. A Pfizer keresetében arra hivatkozik, hogy Magyarország 60 millió euró 21 milliárd 700 millió forint értékben rendelt az amerikai gyártótól hárommillió Pfizer vakcinát, azonban 2022 novemberében arról értesítette a céget, hogy az ukrajnai háborúra hivatkozva nem szeretné azt kifizetni.

A koronavírus-járvány kezdetén nemcsak a vakcinafejlesztések területén kezdődött óriási verseny, a világon minden ország igyekezett bebiztosítani, hogy ők kapjanak először az akkor még elég szűkösen elérhető szállítmányokból. 

Ennek első szállítmányai 2020 végén rendben meg is érkeztek, sőt a magyar kormány olyannyira biztosra akart menni, hogy mellé az orosz Szputnyik V és a kínai Sinopharm oltásokat is megrendelte, de a koronavírus-járvány ezzel még nem ért véget, szükség volt újabb vakcinaszállítmányokra is.

A harmadik körös vakcinabeszerzésről, amelyről 2021 májusában sikerült megállapodni a Pfizerrel. Ebben azonban Magyarország – egyedüli uniós tagállamként – nem vett részt, egyrészt mert túl drágának találta az oltóanyagokat, másrészt mert addigra már hegyekben állt a fel nem használt vakcina a raktárakban.

A kormány vakcinaszuverenitási terveit azonban keresztülhúzta, hogy rájöttek: az 5 és 11 év közötti gyermekek oltását csak a Pfizer készítményeivel tudják megoldani, más gyártónak ugyanis akkor még nem adta meg erre az engedélyt az Európai Gyógyszerügynökség. Magyarország néhány hónappal később lényegében visszakönyörögte magát a közös uniós beszerzésbe.

- írja a lap.

Az Euronews információi szerint a magyar kormány valóságos Canossát járt a tagállamoknál, amelyektől ehhez engedélyt kellett kapnia.

A sikeres tárgyalások után az erről szóló végül megrendelést október 18-án írták alá a kormány és a Pfizer képviselői, első körben 2 millió vakcináról, darabjáért 19,5 eurós (mai árfolyamon 7400 forintos) darabáron. A szerződést később többször is módosították, először a megrendelt vakcinák számát emelték meg, majd a kiszállítás határidejét tolták el két alkalommal is.

A Pfizer végül 2022 júniusában annak rendje és módja szerint ki is állította a 21 milliárd 727 millió forintról szóló számlát a Nemzeti Népegészségügyi Központnak.

A belga bíróságra beadott dokumentumok szerint a Pfizer „kivételesen” még azt is felajánlotta a magyaroknak, hogy az összeget fizethetik heti részletekben is.

Erre a második levélre a gyártó tavaly november 11-én már kapott választ a magyar kormánytól, csak épp nem azt, amire számított. A kormány ugyanis arról értesítette a társaságot, hogy „sajnálatos módon” az ukrajnai konfliktus gazdasági és társadalmi következményei nehéz helyzetbe hozták az Ukrajnával szomszédos államokat, így Magyarországot is, hiszen el kell látnia a háború elől hozzájuk menekülőket.

Ez az előre nem látható vis mujor (sic!) helyzet oda vezetett, hogy átgondoljuk korábbi megrendeléseinket, ennek során arra a következtetésre jutottunk, hogy nem tudunk megbirkózni a jelenlegi helyzettel

– írták, később krízisként hivatkozva a történekre. 

Ezt a Pfizer nem fogadta el, a cég levelében arra is utalt, hogy a második, nagyobb dózisról szóló megrendelést a magyarok 2002 májusában, önként írták alá, vagyis három hónappal a háború kezdete után.

Mivel a magyar kormány továbbra sem fizetett, a Pfizer végül bírósághoz fordult, ahol a 21 és félmilliárd mellett annak késedelmi kamatait és 21 ezer eurós (8 millió forintos) perköltséget is követel.

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

jáger laszló
Karikó K a hibás ,mert felfedezte és természetesen Gyurcsány és Brüsszel!!
csak ennyi
barátilag
J.L.
madlaci66
ebből nem tudnának lenyúlni milliárdokat, mint a kínai orosz dolgokból
ómió
Prizeréknek az "ukrán segíly már nem segíly"!?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.