Vasárnap reggel egy Facebook-bejegyzésben reagált Gyurcsány Ferenc a Magyar Péter-jelenségre, aki megpróbálja elmagyarázni, mi a különbség a Demokratikus Koalíció vezette régi ellenzék és a politikai pályára lépett férfi és követői között.
Nem meglepő a DK elnökének lépése, tekintettel arra, hogy a szombati Kossuth téri demonstráción Magyar a beszédében úgy fogalmazott: Gyurcsány Ferenc „a pillére és a biztosítéka a NER-nek”, és szerinte ami húsz éve változatlan, az Orbán Viktor és Gyurcsány Ferenc párosa, és „Magyarország azért nem jut semmire, mert a magyart a magyar ellenségévé tették.”
Gyurcsány szerint ők egy percig sem szolgálták Orbán rendszerét, nem úgy, mint Magyar Péter Fotó: MTI/Kovács Attila
Minderre válaszul fogalmazta meg Gyurcsány Ferenc, hogy mi különbözteti meg a régi ellenzéki pártokat és híveiket a váratlanul felbukkant Magyar Pétertől és követőitől. Mint írja: vannak választók
· „akik történelmi gyalázatnak tekintik Orbán kormányzását, akik azzal egy percre se alkudtak meg;
· akik mindig elutasították a Fidesz korlátlan uralmi törekvéseit;
· akik embertelennek és elfogadhatatlannak gondolják, hogy a fideszes hatalom emberi mivoltában alázta és alázza meg valamennyi ellenfelét;
· akik a lopást lopásnak, a korrupciót korrupciónak tekintik akkor is, ha az állítólag egy új nemzeti középosztály felépítését szolgálná;
· akiknek Putyin sok-sok éve gyilkos zsarnok;
· akik úgy gondolják, hogy Magyarország a hazánk, Európa az otthonunk, a normalitás, a jobb élet reménye;
· akik egyetlen percig se szolgálták Orbán rendszerét, soha nem szavaztak a Fideszre;
· akik az Orbánnal szembenálló ellenzék teljeskörű együttműködését és nem megosztását, pláne nem leváltását sürgetik;
· akik kisebb sikerek és hatalmas nehézségek, kudarcok közepette töretlenül küzdenek mindezekért hosszú évek óta,
· és akik mindezek ellenére nem kötnek kompromisszumot Orbánnal, nem keresik a jobboldal kegyét, akik kitartanak egymás mellett és nem dobják oda meggyőződésüket a pillanat ígéretéért,
· akik még nem fáradtak el a küzdelemben és nem bízzák azt tegnapi ellenfeleikre.”
18 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Bevallom, nekem is voltak, és vannak is fenntartásaim, de örülök, hogy végre valaki felkavarta az állóvizet.
Baszod esetleg pl. nem aztkéne megkérdezned: Magyarországon lakossági csere folyik?
"Tavaly hagyták itt a legtöbben Magyarországot 2010 óta: az elmúlt 14 évben 324 ezernél is többen kezdtek külföldön új életet"
Tizenéve a fidesz egyk ütőkártyája Gyurcsány, és ez a fasz és környezete nem lép ez ellen.
qrvára tele a tököm vele!!
már 4x meglépték!!!
Fletó!
Tudod ki volt Einstein??
Csak, amíg láttam a '89-es Orbán hetyke "forradalmiságának" a hamisságát, úgy látom Magyar pozőrségét is, látom az ellentmondást nem tűrő rigidségét, a hevenyészett "politikusi" ambíciókat, ugyanazt a karrieristát, mint amilyen Orbán Viktor volt, aki ma már a fasiszta vezér szerepére gyúr.
És óvnám ezt a népet, mert attól tartok, éhségében nem veszi észre, hogy romlott ételt eszik.
Igen, csak nagyon fontos figyelmi minden információra, ingerre, intuícióra, hogy ne lépjünk bele ugyanabba a folyóba.
De alapjaiban egyetértünk.
Új hozzászólás