Balhé tört ki a hegyvidéki előválasztáson, csalással vádolják a Momentumot. Visi Piroska információi szerint olyanokat érint a kampány, akik semmilyen momentumos adatbázisra nem regisztráltak, de részt vettek a 2021-es ellenzéki előválasztáson. A párt elképedt a vádakon.

Akkora balhé tört ki a hegyvidéki előválasztáson, hogy az a Holdról is látszik, csalással vádolják a Momentumot

Fotó: facebook.com/visipiroska

Hetek óta kapjuk a jelzéseket, hogy a Momentum telefonos és SMS-kampányokon keresztül NÉV szerint olyanokat keres fel, akik soha semmilyen Momentumos adatbázisra nem iratkoztak fel

- írta a Facebookon Visi Piroska, a Hegyvidék Jövőjéért Egyesület polgármesterjelöltje, aki az MKKP-s Kovács Gergely és a momentumos Farkas Csaba mellett indul a XII. kerületi előválasztáson.

Hozzátette:

Egy közös van ezekben a jelzésekben: minden érintett részt vett a 2021-es ellenzéki előválasztáson, vagy azt követően jelentkezett segítőnek a közös ellenzéki kampányba, aminek az adatbázisát a pártoknak már törölnie kellett – volna. 

Kaptunk már információt olyanról is, hogy a Momentum rendelkezik egy több ezres címlistával, amivel a következő napokban akarják végigkopogtatni a kerületet.

A gyanú beigazolódott. Farkas Csaba kopogtató aktivistákkal név szerinti leveleket küld a hegyvidéki választóknak, ugyancsak olyanoknak, akik semmilyen momentumos adatbázisban nem voltak jelen: egy ilyen levelet kapott a fiam is a minap, aki szintén nem volt feliratkozva soha semmilyen momentumos adatbázisra.

Farkas Csaba minden bizonnyal szabálytalan eszközei miatt az eredmények már mindenképpen torzulnak. Mi civilek azonban csak törvényes eszközöket használunk a kampányban a továbbiakban is. A rosszat csak jóval lehet legyőzni!

Ezért kérjük, hogy vegyenek részt minél többen az előválasztáson, szavazzanak lelkiismeretük szerint, és támogassák azokat a jelölteket, akik becsületes módon kampányolnak. Így mentsük meg a hegyvidéki előválasztás becsületét! Most megvan az esély a változásra, a verseny hihetetlenül kiélezett. Adják tovább ismerőseiknek is a változás reményét!

Visi Piroska vádjait nem hagyta szó nélkül a Momentum

A Momentum nyílt levélben válaszolt Visi állításaira, szerintük az rágalom, és jogi lépéseket tesznek. „Piroska, én úgy látom, hogy nálatok nem számít, ha valamit aláírtok. Ahogyan te nem tartod magad az általad aláírt közös előválasztási megállapodáshoz, amelyben azt mondtuk, hogy nem rágalmazzuk a másikat, a fiad épp elfelejtette, hogy 2020 óta majdnem tíz momentumos petíciót töltött ki” – írta Vadász Gábor, a Momentum hegyvidéki önkormányzati képviselője.

Visi erre a kommente is reagált

Kedves Gábor! Ezek célhoz kötött petíciók. Nem használhattátok volna a fiam adait más célra. Kérlek olvassátok el a saját adatkezelési tájékoztatótokat, melyet a kommentem végén be is linkelek. Sem a fiam, sem az a több tucatnyi hegyvidéki polgár, akiktől bejelentést kaptunk a napokban, nem járult hozzá, hogy a telefonszámát, levelezési címét, telefonszámát más ügyekben használjátok és ezt nem is tehettétek volna meg.

Nem annak kell szégyellnie magát, aki a nyilvánossághoz fordul egy szabálytalanság kapcsán, hanem annak, aki tisztességtelen módszereket használ egy nemes versengésben.

Íme az adatkezelési tájékoztató, ajánlom különös figyelemetekbe az 5.11-es pontot.

22 hozzászólásarrow_drop_down_circle

csak úgy....
@Géza: @Károly77: nem szar nektek gondolkodásra képtelen gyogyósnak lenni? :)
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Géza
És kit érdekel ez a vergődés?
Károly77
Hiszen balliberálisok. Mit vártok még tőlük?

"Hazudunk reggel délben és esete is"
csak úgy....
@Géza: @Károly77: nem szar nektek gondolkodásra képtelen gyogyósnak lenni? :)
Yoda69
@Géza: Kit erdekel a velemenyed sikari?
RonaGyuri
Őfenesége ellenzéke

Ártunk és qurmányunk zavarodottan és idegesen kapkod, de ez az ellenzék mindent megtesz annak érdekében, hogy ne legyen okuk az aggodalomra

Mottó:
Az állítólagos Széchenyinek tulajdonított idézet szerint:
„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel”
Felmerül a kérdés; na és az ellenzék???

Az az igazság, hogy Orbánékat szemmel láthatólag igencsak váratlanul érte az elmúlt hetek eseményei sorozata. Még akkor is, ha a legfőbb eszközeikből (m1, Magyar Nemzet és megyei pártlapok) „tájékozódó” nép (mely mint tudjuk … Arany óta) …
Az az igazság, hogy eddig abban voitam, hogy amihez értenek az a csalás, lopás és a hazudozás. Most már ebben is vannak kétségeim, persze nem a lopásban ott még rá is erősítenek.
Mindeközben az ellenzék, Őfenesége ellenzéke??? Mit kezdenek a már nem is csak kilógó lólábakkal? Semmit! Nem érnek rá, mert az egymás fikázásával, sőt gyakran csak piti bosszantásával vannak elfoglalva.
S igen a magát nem NER-esnek hirdető média; ők versenyt tunkolnak a Rogán-i propaganda bajnokaival.
Csak hogy; mint az egyik NER-aktivista mondá minap: őt legalább rendesen megfizetik érte!!! =))
Géza
@Yoda69: Kit érdekel a nyomorod?
jáger laszló
Gondolkodni még nem bűn!
Ez is 1 vélemény!
csak ennyi
barátilag
J.L.
Dr. Proktor
Hiába no, a jelenlegi ellenzék folytatja önvesztő politikáját, képtelenek megújulni...
Pusztai
HVG-ről:
"Sietek MKKP - Szavazz a győztesre !
12 órája

Aki írt már alá ilyen petíciókat - bármelyik pártnak - az tudja hogy ott szokott lenni a végén hogy egyben vállalja-e hogy akiknek aláír, azok egyben tárolják az adatait és felhasználják ilyen célokra is mint most.
Rendszerint ezért is kell kétszer aláírni, mert a 2. aláírás ehhez van.

Tehát IGEN, pontosan, ez a hivatalos és jogszerű felhatalmazás arra hogy használják az adatokat, és ezt önként írja alá aki aláírja.

Senkinek nem áll jól az alaptalan vádaskodás, a magát laza barátságos rendes pártnak beállító MKKP-nak meg pláne nem..."
Yoda69
@Dr. Proktor: Pont most zajlik a megujulas. Ennek eredmenyekent lesz egy jo nagy rosta, es kialakul egy uj ero. A nagy kerdes, hogy ez a kialakulo ero majd mit akar csinalni a jovoben?
Dr. Proktor
@Yoda69: Megújulás? Pont tegnap üzente Dobrev Klára a Magyar Péternek hogy ők mennek tovább az eddigi úton!
Négy pofára esés után jöhetnek a következők?
kereső
@Dr. Proktor: 10:12 Ami csupán annyit jelent, hogy nem óhajtanak "jobbra" tolódni, maradnak a baloldali- szocdem irányvonalnál. Ezt a Dobrev nyilatkozatot megelőzte jóval MP többször is hangoztatott nyilatkozata, mely szerint Ő jobboldali-és nem kér semmilyen formában a" baloldalból. ". és ha koalicióóról kérdezik, akkor csak a fideszt nevezte meg. (az, hogy ebben a történetben mi a "fekete ló=mihazánknak szánt szerep, majd még kiderül).
Pusztai
@Dr. Proktor: Émmá nem szavazok dk-ra fletó és a többi puhatestű okán.
Most MKKP és TISZA a favorit.
Dr. Proktor
@Pusztai: A DK többre vihetné a gyurcsány család nélkül, de mint tudjuk, az ego mindent visz, főként szavazatokat!
Dr. Proktor
@kereső: Milliomosék vezette balos irányvonal? Az valami olyan mint egy hölgy férfi szerszámmal megáldva...
Pusztai
@Dr. Proktor: Gyurcsánynál nincs alkalmatlanabb politikus a fidesz ellen.
ezerrel karaktergyilkolják ez a fasz meg jkussol, miközben 1 sec alatt visszagyűrhetné.
De nem ő élvezi, mazochista, mi meg szopunk.
Aki enynire hülye és nem látja mi a teendő, - vagy riposzt vagy eltünni,- az csak árt.
Dr. Proktor
@Pusztai: Gyurcsány nem tünik el és nem alakul át... győz az ego, veszít a párt!
kereső
@Dr. Proktor: Most akkor ez a legújabb szlogen?Egy milliomos ne akarjon "baloldali" politikát?Másba már nem is tudtok belekötni? És, ha gyurcsán és a "család" eltúnik a politikából akkor mi lesz? Tudod mit , legyen úgy...élje meg ez az ország azt is. Ki kell még azt is próbálni.
Szegény Dzsoni és Árnika
@Pusztai: 1021

Csak azért nem adtam plusz egy pontot ehhez a hozzászólásodhoz, mert az MKKP-t egy lapon említetted MP-vel.
Írhatnám, a kettő közötti különbségként, hogy "mint Makó Jeruzsálemtől", de inkább azt írom: Mint ég a földtől!
kereső
@Dr. Proktor: Adok egy tippet. Megoldható a dolog...a párt, mint olyan egy civil szervezet, mely fölött a törvényességi felügyeletet az ügyészség gyakorolja. Fel kell jelenti a dk-t egy törvénytelen dolog miatt,(az sem fontos, hogy igy van-e) amely alapján az ügyészség felfüggeszti a párt tevékenységét- a párt vezetését pedig eltilthatja a politikai tevékenységtől a "kivizsgálás idejére'". Garantáltan nem indulhat sem az EP, sem az önkormányzati választáson...2026 meg még messze van.
Na, tessék itt a megoldás...próbáljátok meg.
Dr. Proktor
@kereső: Tudod, régebben a DK-ra szavaztam, mint a legkisebb rosszra, utoljára a Momentumra mint lehetőségre, de:
összefogás nélkül nincs változás, márpedig ezek képtelenek nem hogy összefogni, de el is viselni egymás közösségét!
Évekig dolgoztam egy közeli országban, ahol a kollégák nem tudták egymás pártok iránti szimpátiáját, elkötelezettségét, de ez így is volt jó, nekem ez a mérce.
Milyen nemzet az ahol megy a gyűlölködés egymás iránt? Nem vezet sehova, a lejtőn kívül...
Én egy olyan választási rendszerről álmodom, ahol a kormányt és a kormánytagokat a választási eredmények arányában alakítják, mindenki viseljen felelősséget önmagáért és másokért.
Yoda69
@Dr. Proktor: 10:12
Megis mit kellene tenniuk? Nem sok part maradt, akik meg gondolkodnanak szovetsegben, pedig csak az az egyetlen modszere a fideSS levaltasanak. En ugy latom MP megjelenesevel a kis partok, de meg lehet hogy a kutyak is, lefonek, mert a toluk atpartolo szavazok miatt nem lesz a bejutasi kuszobuk. A DK,MSZP es Parbeszed is veszit szavazatokat ez ketsegtelen, de azert van egy torzs bazis akik valoszinuleg kitartanak. MP hasit egy egy nagyot a TISZA-val, es vegul a pedofideSS is veszit legalabb 5%-ot, ha nem többet. Ha lehet hinni a kozvelemeny kutatoknak, mar most masfel milliora csokkent a szavazobazis, persze a valasztasokig meg elkoltenek par ezer milliardot a penzukbol a lejarato kampanyokra, es a szavazatok megvasarlasara.
Igy kialakul egy 3 polusu verzio, ahol MP lesz a merleg nyelve. Rajta fog allni vagy bukni hogy marad orban vagy sem. Koalicios kenyszer lesz, mint a lengyeleknel. Nekik bejott.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.