Így lehet majd ötszázezer forintot spórolni a tinédzser gyereknek, de mások pórul járhatnak
Megjelent a közlönyben a középiskolások jogosítványszerzéséhez szükséges elméleti tananyag, valamint a járműkezelési és -üzemeltetési ismeretek ingyenes megszervezéséhez kapcsolódó jogszabály-módosítás
Mint a Propeller megírta: szeptembertől várhatóan a középiskolai oktatás részévé válik a KRESZ- és az egészségügyi oktatás is, a kormány pedig pilot-jelleggel elindítja a gyakorlati oktatás ingyenes megszervezését. A Magyar Közlönyben most kihirdették a közúti közlekedésről szóló törvény módosítását, amelyből kiderül, hogy középiskolákban minden szükséges elméleti oktatást végrehajthatnak.
Illusztráció: freepik.com
Így a középiskola állíthatja ki a vizsga sikeres teljesítését igazoló tanúsítványt. A sikeres forgalmi vizsga eléréséhez szükséges gyakorlati órákat a Magyar Honvédség is nyújthatja, a honvédség és a középiskola együttműködési megállapodása alapján.
A Totalcar azonban meglehetősen kritikusan írt az ötletről. Szerintük a középiskolásoknak jó, mindenki másnak rossz lehet az ingyenes jogosítvány.
Mint írták:
Mindez leginkább azoknak lehet rossz hír, akik már nem jogosultak az ingyenes jogosítványra. A kieső bevételeket ugyanis a tandíjak jelentős emelésén keresztül szedhetik be az autósiskolák. Mivel egy B kategóriás jogosítvány megszerzése már jelenleg is körülbelül 500 ezer forint, a további drágulás sokak számára szinte elérhetetlenné tenné az autózást. Az áremelkedés mértékét azonban még korai lenne megbecsülni.
Új hozzászólás