Donald Trump győzelem esetén az Egyesült Államok következő alelnöke J. D. Vance lehet, aki a magyar közéletben is ismert. 

Donald Trump republikánus amerikai elnökjelölt megnevezte azt a politikust, akit az alelnöki poszton látna szívesen megválasztása esetén. Ez a politikus James David Vance ohiói republikánus amerikai szenátor, aki korábban ugyan keserűen bírálta a korábbi elnököt, de azóta az egyik legkövetkezetesebb támogatójává lépett elő – számolt be a 24.hu. 

Donald Trump a hírt a saját alapítású közösség médiaplatformján osztotta meg.

Hosszas mérlegelés és gondolkodás után, valamint sok más személy óriási tehetségét is figyelembe véve úgy döntöttem, hogy az Egyesült Államok alelnöki posztjának betöltésére a legalkalmasabb személy J. D. Vance szenátor a nagy Ohio államból

– írta Trump.

J. D. Vance neve a magyar nyilvánosságban onnan lehet ismerős, hogy hosszan méltatta Orbán Viktor magyar miniszterelnök politikai képességeit, különös tekintettel az állami egyetemek alapítványokba való kiszervezésével összefüggésben.

Külpolitikai fordulat: Orbán Viktort barátja lehet Amerika második embere, Schiffer András is posztolt róla

J.D. Vance Fotó. Facebook/JDVance

Az emlékezetes interjúban a CBS televízió műsorvezetője úgy vezette fel a témát, hogy Orbán „átvette az irányítást az egyetemek felett” és olyan közalapítványokba szervezte ki azokat, amelyeket a szövetségesei vezetnek, valamint újraírta az alkotmányt, semlegesítette a bíróságokat és megpróbálja ellenőrizni a médiát. „Ön is ezt szorgalmazza az Egyesült Államokban?” – hangzott el a kérdés Vance számára. A politikus erre úgy válaszolt: teljesen észszerű dolog az, hogy az adófizetők valamilyen módon befolyásolni szeretnék az adókból fenntartott egyetemek működését.

[Orbán] hozott néhány okos döntést, amelyből tanulhatnánk az Egyesült Államokban – fogalmazott Vance, aki szerint az amerikai egyetemeket „baloldali” alapítványok irányítják az adófizetők helyett, és erre jó megoldás a politikai döntés.

Schiffer András, az LMP egykori vezetője, ügyvéd egy másik összefüggésben, de Vincre-re utalva posztolt a Facebookon. Mint írta: 

Az Egyesült Államok -Trump-győzelem esetén- következő alelnöke, J. D. Vance idén februárban ezt nyilatkozta a Magyarországnak járó, de befagyasztott uniós forrásokkal kapcsolatban: „Ez nem szabályalapú rend. Ez egy Brüsszelből és Berlinből irányított liberális imperialista nézet erőltetése. Ha szabályokon alapuló nemzetközi rendet akarsz, nem büntetsz valakit azért, mert eltérő véleménye van. De ők pontosan ezt teszik. Ez nem rend, ez abszurd”

Forrás: 24.hu, Facebook

40 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Horizont
orbán várja a messiása eljövetelét és a megváltást. A barom.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Horizont
@Őrnagy: 11:20
Hát te sem engem nyugi, de a millió kommentedet idenyomod mindegyik egy abnormális hörgés.
Ha hozzádszólnak nem tudsz érdemben senkinek se válaszolni mert annyira gyenge vagy mint a kutyaszar a fűben harmatos reggelen. Te hazudozol feszt itt. Kiakadsz ha hozzád szól valaki te barom??? Azzal a pár nyamvadt szókincseddel??? 8 általánosod megvan?
Horizont
@KisTehen: Nem veszed észre, hogy leszarlak és válaszra se méltatlak te szerencsétlen?? Te egy senki vagy. Mamázd a nejed te barom.
KisTehen
@Horizont: csipi a szemedet, mi? :D
KisTehen
@Horizont: ízlelgesd a saját szarodat ... :D
human
@Őrnagy: Még a fideszes vezetők is elismerik, hogy Magyarország védelme a NATO tagsággal biztosítható. Ha kilépünk, akkor szabad préda leszünk. Az az elmebeteg aki ki akar lépni a NATO-ból.
Nem kis ellentmondás, hogy miközben most azt írod, hogy a háború rossz aközben az orosz agresszort támogatod ami éppen egy szomszédos országot akar elfoglalni.
bence
@Őrnagy: ! Mint például orbán , akit Putyin tart kézben ! Szerinted mennyivel lehet rosszabb Ő mint a mi Gracot megjárt elnökünk ?!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.