Az MSZP elnöke szerdán Budapesten fontosnak nevezte a jelenleg "befagyott" társadalmi mobilitás "felolvasztását" is. Az MSZP választási programalkotását segítő, Magyarország helye a világban konferenciasorozat A XXI. század kihívásai, baloldali válaszok című tanácskozásán a politikus azt mondta: a szocialista pártnak azt is meg kell mondania, mit gondol a demokrácia jövőjéről a magyar demokratikus közvélemény, és ez már többet jelent, mint egy bal- és jobboldali választóvonal egyik oldalán elhelyezni az MSZP-t.
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
8 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Aki pedig ilyeneket nyilatkozik
"a szocialista pártnak azt is meg kell mondania, mit gondol a demokrácia jövőjéről a magyar demokratikus közvélemény.."
nos annak a legkevésbé sincs joga a demokráciáról beszélni. Már ne az MSZP mondja meg, hogy mit gondol a magyar demokratikus közvélemény.
Megmondta azt a 2005-ös helyhatósági választásokon, az egészségügyi reformmal kapcsolatos "vizitdíjas" népszámláláson, és az időközi polgármesteri választásokon. Jobb lesz, ha Ildikó asszony szembenéz azzal a ténnyel, hogy pártjából már lassan csak a kongresszusi küldött gyűlés marad.
Jó lenne, ha végre eltűnne a közéletből, lehetőleg valamelyik női börtön mélyén. Lehetőleg mosodai munkára beosztva, nem könyvtárosként...
lehet ugy jobb lenne a cim,h "Lendvai: az MSZP-nek 2010 után nemcsak a jobboldalt kell képviselnie"
Figyelj haver!Figyelj! Ezt hallgasd meg! Ott, fönn.... igen, most miért nézel?Lenézel? Na! Szóval a nagyembert megválasztották.Ja. Akkor még nem tudták hogy elkúrta!Most meg már hagyják!
Figyelj! Én tudom ám, hogy ő fogadott gyerek!Ja! Fogadott! Az apja meg az anyja fogadott születése előtt, hogy normális lesz e. Az apjának lett igaza.
Tudod honnan tudom? Na? Hát tőle! Saját maga ellen nyújtott be bizalmatlansági indítványt.Ja, ott a parlamentben. Bizalmatlansági indítvány!!! Ekkora baromságot. Mondta volna ki nyíltan - Hülye vagyok anyám. Még sajnáltam is volna. De így?
Új hozzászólás