Nagy valószínűséggel emberi hiba miatt jött létre a koronavírus állítólagos új variánsa, amit a ciprusi egyetem tudósai deltakronnak neveztek el még január elején – írja a Nature című tudományos lap. Szakértői vélemények szerint a variáns vizsgálatával kiderült, hogy nem volt szó genetikai keveredésről a két vírus között, hanem a tárolásuknál követhettek el hibát. A deltakron tényét először a ciprusi egyetem egyik kutatója, Leonidosz Kosztrikisz jelentette be a ciprusi tévében még január 7-én. A csapata nem sokkal később feltöltötte a talált szekvenciákat a genom szekvenciákat és mutációkat gyűjtő globális GISAID adatbázisba. Két nappal később viszont már az Egészségügyi Világszervezet (WHO) egyik munkatársa posztolt arról, hogy ez a variáns egész biztosan nem létezik. Kosztrikisz elmondta a Nature-nek, hogy a kiinduló elmélete az volt, hogy a delta vírus tüskeproteinjei úgy mutálódtak, ami az omikronhoz volt hasonlatos. A közös jellemzők illúziója viszont azért jöhetett...
COVID: kiderült az egyik variánsról, hogy nem is létezett
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Katasztrofális körülményekről panaszkodnak az úszók
- Elázott zenészek, menekülő nézők, megalázott sportolók az olimpia nyitóünnepségén
- Lady Gagát még megvárta az eső a párizsi olimpia megnyitóján, utána viszont elkezdett szakadni, de ez senki kedvét nem tudta elvenni
- Fotón mutatjuk, mit okozott a párizsi légtérzár az olimpiai megnyitó alatt
![Lázár János elnézést kért, és nagy bejelentésekkel készül augusztusban](https://propeller.hu/images/cikk/2024_07/lazar-janos-mti-mathe-zoltan.jpg)
Itthon
- 2024. July 26., 21:48
Lázár János elnézést kért, és nagy bejelentésekkel készül augusztusban
![Végre valami nálunk olcsóbb, mint a szomszédos országokban – Irigykedhetnek ránk](https://propeller.hu/images/cikk/2024_07/benzinar-02.jpg)
Itthon
- 2024. July 26., 21:30
Végre valami nálunk olcsóbb, mint a szomszédos országokban – Irigykedhetnek ránk
![Semjén Zsolt jót humorizált a nem működő kórházi klímákon, aztán hozzátette: "a magyar betegek élete nagyon fontos dolog"](https://propeller.hu/images/cikk/2024_07/semjen-zsolt-mti-veres-nandor.jpg)
Itthon
- 2024. July 26., 20:59
Semjén Zsolt jót humorizált a nem működő kórházi klímákon, aztán hozzátette: "a magyar betegek élete nagyon fontos dolog"
3 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Új hozzászólás
További ajánlatok
![Virágzik a drogbiznisz Magyarországon – Újabb két helyszínen kattant a bilincs a drogkereskedők csuklóján](https://propeller.hu/images/cikk/2024_07/letartoztatas-rf.jpg)
Itthon
- 2024. July 26., 16:57
Virágzik a drogbiznisz Magyarországon – Újabb két helyszínen kattant a bilincs a drogkereskedők csuklóján
![Kokaincsempészt fogtak Röszkénél a pénzügyőrök](https://propeller.hu/images/cikk/2024_07/nav.jpg)
Itthon
- 2024. July 26., 14:14
Kokaincsempészt fogtak Röszkénél a pénzügyőrök
![„VV Fanni vérző holtteste volt a csomagtartóban” – állítja a nyomozó – Újabb megdöbbentő felvétel került elő a gyilkosságról](https://propeller.hu/images/cikk/2024_07/vvfanni.jpg)
Szórakozás
- 2024. July 26., 08:43
„VV Fanni vérző holtteste volt a csomagtartóban” – állítja a nyomozó – Újabb megdöbbentő felvétel került elő a gyilkosságról
vagy a futárnak az unokatesója.