a nyugati fősodratú média évek óta hallgat a Donyecki és Luganszki Köztársaság ukrán kormányerők és neonáci zászlóaljak általi ágyúzásairól. Csak korlátozott számú független amerikai és európai újságíró és szabadúszó fotós dolgozik a Donbass régióban, és örökítik meg, számolnak be az ukrán kormány láthatatlan háborújáról, melyet saját népe ellen folytat. “Az elsődleges célpontjuk mindig is a polgári lakóterületek és az infrastruktúra volt.” Az ENSZ szerint több mint 13 ezren haltak meg a régióban a 2014. februári Maidan államcsíny óta. Az elmúlt hetekben az ukrán hadsereg fokozta a Donbass-régió bombázását, ami arra késztette a DPR és az LPR vezetését, hogy elkezdjék kimenekíteni a gyermekek és az idősek Oroszországba. Tulajdonképpen már folyamatos lett az evakuáció. Azonban “az ukrán speciális hadműveleti csoportok tüzérséggel lőtték az Oroszországba távozókat – mondja Eliason.
Hogyan hallgatott évekig a nyugati sajtó a donbászi háborúról és az ukrajnai neonácizmusról
Forrás:
internetfigyelo.com
Feltöltő: Rockxy
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Katasztrofális körülményekről panaszkodnak az úszók
- Lady Gagát még megvárta az eső a párizsi olimpia megnyitóján, utána viszont elkezdett szakadni, de ez senki kedvét nem tudta elvenni
- Elázott zenészek, menekülő nézők, megalázott sportolók az olimpia nyitóünnepségén
- Fotón mutatjuk, mit okozott a párizsi légtérzár az olimpiai megnyitó alatt
![Lázár János elnézést kért, és nagy bejelentésekkel készül augusztusban](https://propeller.hu/images/cikk/2024_07/lazar-janos-mti-mathe-zoltan.jpg)
Itthon
- 2024. July 26., 21:48
Lázár János elnézést kért, és nagy bejelentésekkel készül augusztusban
![Végre valami nálunk olcsóbb, mint a szomszédos országokban – Irigykedhetnek ránk](https://propeller.hu/images/cikk/2024_07/benzinar-02.jpg)
Itthon
- 2024. July 26., 21:30
Végre valami nálunk olcsóbb, mint a szomszédos országokban – Irigykedhetnek ránk
![Semjén Zsolt jót humorizált a nem működő kórházi klímákon, aztán hozzátette: "a magyar betegek élete nagyon fontos dolog"](https://propeller.hu/images/cikk/2024_07/semjen-zsolt-mti-veres-nandor.jpg)
Itthon
- 2024. July 26., 20:59
Semjén Zsolt jót humorizált a nem működő kórházi klímákon, aztán hozzátette: "a magyar betegek élete nagyon fontos dolog"
3 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Új hozzászólás
További ajánlatok
![Virágzik a drogbiznisz Magyarországon – Újabb két helyszínen kattant a bilincs a drogkereskedők csuklóján](https://propeller.hu/images/cikk/2024_07/letartoztatas-rf.jpg)
Itthon
- 2024. July 26., 16:57
Virágzik a drogbiznisz Magyarországon – Újabb két helyszínen kattant a bilincs a drogkereskedők csuklóján
![Kokaincsempészt fogtak Röszkénél a pénzügyőrök](https://propeller.hu/images/cikk/2024_07/nav.jpg)
Itthon
- 2024. July 26., 14:14
Kokaincsempészt fogtak Röszkénél a pénzügyőrök
![„VV Fanni vérző holtteste volt a csomagtartóban” – állítja a nyomozó – Újabb megdöbbentő felvétel került elő a gyilkosságról](https://propeller.hu/images/cikk/2024_07/vvfanni.jpg)
Szórakozás
- 2024. July 26., 08:43
„VV Fanni vérző holtteste volt a csomagtartóban” – állítja a nyomozó – Újabb megdöbbentő felvétel került elő a gyilkosságról
mer kurva kellemetlen.
ez má így marad, amíg tart a világhazugság.
Putyinnak is ha lenne több esze ezt tette volna már régen és nem az ukrán népet és építménye ket lövi szét
.A népnek mindegy ki kormányoz csak jól éljenek.