Az Olasz Püspöki Konferenciában (CIE) egy ideje már napirenden van a téma, miszerint megnyissák-e az utat a melegek felé vagy sem. Ennek kapcsán tárgyalt Ferenc pápa a Vatikán püspökeivel, ám igen durván nyilvánult meg a téma kapcsán.
Ferenc pápa – Fotó: Wikipedia
Oda nem illő szó csúszott ki Ferenc pápa száján, amikor zárt ajtók mögött tárgyalt a Vatikán püspökeivel. Az egyházvezetők azt vitatták meg, hogy engedélyezzék-e a homoszexuális férfiak felvételét a papi szemináriumokba – közölte az acnews.hu.
A Guardian információi szerint,- amit több, a nevük elhallgatását kérő püspök is megerősített, – a pápa ekkor durván fogalmazta meg a véleményét.
Az egyházvezető korántsem fogadta a melegeket tárt kakokkal. Úgy fogalmazott, bár fontos, hogy mindenki irányába befogadóak legyenek, azonban szerinte a meleg férfiak esetében fennáll annak a veszélye, hogy kettős életet éljenek. Ferenc pápa azonban nem állt meg ennél a pontnál. Kijelentette, hogy amúgy is sok volt már a köreikben a „frociaggine”. Ez egy olasz szleng kifejezés, aminek erősen negatív tartalma van. Nyers fordításban „b*zulást” jelent.
A püspökök próbálták elvenni a dolog élét, az egyik, a Corriere della Serának nyilatkozó püspök szerint nagyon is elképzelhető, hogy nem is volt tisztában azzal, hogy a kifejezés mennyire sértő. Ennek ellenére nem sok püspök volt, aki kitörő örömmel fogadta volna a kifejezést.
Az Index információi szerint a pápa nemrég elnézést kért. Matteo Bruni, a vatikáni sajtóiroda igazgatója az újsághírek megjelenését követően közölte, hogy Ferenc pápa „bocsánatot kér azoktól, akiket sértett a kifejezés használata. Ahogyan Ferenc pápa többször is kijelentette: »Az egyházban mindenki számára van hely. Senki sem értéktelen, senki sem felesleges, mindenkinek van helye«”.
A pápa soha nem akarta megsérteni a melegeket, és bocsánatot kér azoktól, akiket megbántott ez a kifejezés
- tette hozzá Bruni.
8 hozzászólásarrow_drop_down_circle
A katolikus egyház elhatárolódik a bűnben élőktől. Kiveti azt magából.
Új hozzászólás