Több mint egymilliárd forint értékű létesítményfejlesztés valósul meg a következő egy évben a BVSC Szőnyi úti sportközpontjában. Szatmáry Kristóf, a klub múlt héten megválasztott elnöke hétfőn sajtótájékoztatón elmondta: az uszoda beltéri felújítása, illetve a kültéri medencék rekonstrukciója és befedése 800 millió forintba kerül, ebből 600 millió TAO-s (társasági adókedvezményekből befolyt) pénzekből származik, míg a fennmaradó 200 millió állami támogatás. A labdarúgó centerpálya játékterének, lelátójának és a kiszolgáló épületnek a felújítása, valamint két új, műfüves pálya létesítése a Magyar Labdarúgó Szövetség 220 millió forintos támogatásából készül majd el. Simicskó István sportért felelős államtitkár kiemelte, hogy a kormány számára elsősorban az egészséges nemzedék felnevelése a cél, ehhez pedig az ilyen nagy múltú sportműhelyeket, egyesületeket is támogatni szeretné, főleg, mivel a BVSC-nél több ezer gyermek sportol.
Több mint egymilliárdos létesítményfejlesztés a BVSC-nél
Forrás:
sportgeza.hu
Feltöltő: scandináv
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
Itthon
- 2024. May 19., 14:40
Fotón a Komáromig menekült svájci luxushajó, amely letarolta a kishajót Verőcénél – Ha a magyar rendőrség nem állítja meg, valószínű, elhagyta volna az országot
Itthon
- 2024. May 19., 14:45
Kocsis Máté Pünkösd vasárnap sem hagyta ki, hogy felhasználja a Fico elleni merényéletet a kampányhoz
Itthon
- 2024. May 19., 14:44
Bayer Zsolt üzent: "Lássa a pokol, hogy nem fogja bevenni a világunkat!"
További ajánlatok
Sport
- 2024. May 18., 13:51
Horribilis összegért cserélt gazdát a szalvéta, amellyel a 13 éves Messi szerződtetésére vállalt kötelezettséget a Barcelona
Itthon
- 2024. May 19., 11:11
Halálos hajóbaleset Verőcénél: Szállodahajó ütközött össze egy kisgéphajóval, ketten meghaltak, és öten eltűntek
Itthon
- 2024. May 18., 08:25
Csak győzze követni – Jégeső után napsütés
Új hozzászólás